A Csend leánya átnézett az erdőn:
a Szépség volt, új szépségért esengőn.
Fényarc-fehérség villant rá a fákra.
Kis buksi gomba önmagát csodálta.

A Csend-leány csókjában ott volt minden:
hiába-utak bánata szívemben,
elfogyó ösvény, erdőn túlhoz tartó,
egy-egy öröm is, hallgató harangszó.

A réthez értünk: felkéklő katánghoz.
Vad murok-ernyőn arany bogárlángot
dajkált a lég, s olykor helyeselt rája
bogáncs kilengő, bókoló lilája.

Szilvike, Fanny ment, miközben nézte:
részekre oszlik az Idő egésze,
részekre oszlik, szétszáll színek tánca,
de minden szín a táncosát bevárja.

Madárhang cseppent piros dalsziromra.
A Csend-leány csengette, csillagozta:
kinyíló Szépség záruló szívemben, -

felejthetőben a Felejthetetlen.

(2010)