Tudós Tanár Úr, aki ujjad tartod
múlt-időtest álom-ütőerén,
hiszel abban, hogy dőlt egű sötétben
fehér világot elhozhat a Fény?

Hiszel abban: gyógyító kések, eszmék,
egyszer jövőt is meggyógyítanak?
Vagy csak Jelené becsületes szolga,
s hite önhitten elhitt pillanat?

Különös Költő, múltak Krónikása,
nem érzed úgy, hogy halódik a test,
s míg álom folyik megsérült erekből,
saját álmod hiába keresed?

Tudósaként a vágyódó jeleknek,
nem érzed úgy: minden út úttalan,
kór-ok kihullhat, elkésőn, de mégis
a test jövője bús-anyagtalan?

Minden, mi lét, a semmit fonja láncnak,
új s új sötétnek, és a lánc marad,
de titka is, e menekülő Isten:

tudni vágyó, gyógyító pillanat.