Duplaföldy Áron gróf volt, és már az iskolában kalandos utazásokról olvasgatott számtanórákon, a pad alá rejtett könyvekből. No amikor a tanórán Afrikáról volt szó, ki is vágta a rezet ez az Áron, de máskor hol jeleskedett, hol nem. Később, felcseperedvén, a katonaságnál keresett kalandokat, talált is egy keveset, fel is vitte rangban a főhadnagyságig, de amikor a huszárezred parancsnokát nem sikerült rábeszélnie: foglalják el Afrikát, akkor megsértődött. A katonaságtól kilépett, a Tudomány Szent Csarnokába belépett. Három könyvet is írt Afrikáról, ahová addig még a lábát sem tette be. Nem kell utóbbin csodálkozni, rengetegen írnak olyasmiről, amit személyesen nem láttak, csak olvastak róla, elképzelték.

Unalmas dolog azonban egy kastélyban ücsörögni, amit harmincezer holdas birtok vesz körül, és tulajdonosának nincs más dolga, mint írogatni, meg a lábát lóbálni. Gróf Duplaföldy Áron sem bírta ki sokáig. Felfogadott tíz jól kiválogatott fehér szolgát, fegyvereket vásároltatott, sátrakat, szúnyoghálókat, kinint, no meg minden mást, ami egy afrikai utazáshoz kell. El ne felejtsem: csinos hajócskát is, kapitánnyal együtt, hiszen egy darabig azon utazhatnak, még majd Afrikában is, hiszen ott az a nagy folyó, a Nílus, ahol úgy bámul a sok krokodilus.

Felvetődött a kérdés: mit fog csinálni Afrikában, a kalandkeresésen túlmenően, ha nem hagyja ott a fogát mindjárt az elején? Összeállított egy listát, amelyik az alábbiakat tartalmazta: 1. majmok tanulmányozása a tudomány érdekében, 2. oroszlánvadászat, saját maga szórakoztatására, 3. úti élmények leírása későbbi megdicsőüléséhez, 4. szúnyogok, keselyűk, kéregetők elhessegetése, ha ez szükséges, 5. elefántagyar-szerzés, ha az elefánt önként nem adja, akkor erőszakkal, 6. afrikai törzsfőnökök kioktatása a civilizált európai szokások felsőbbrendűségéről, és addigi szokásaik alsóbbrendűségéről, 7. ellenséges kinézetű bennszülöttek harcképtelenné tétele.

Afrikáig a hajóút remekül sikerült, igaz, egy nagyobb viharnál a fehér bőrű szolgák közül hármat lesodortak a hullámok, és a hajó fedélzetére visszasodorni elfelejtettek, ám még mindig maradt hét, nem számítva a kapitányt, akik lekötött a kormányzás. Egy darabig a Níluson is boldogult a hajó, később azonban megfeneklett egy homokzátonyon. A kalandokat türelmetlenül váró Áron otthagyta a kapitányt a hajóval: várjon rájuk. Ő pedig a hét fehér bőrű szolgával, meg a felfogadott húsz fekete bőrű teherhordóval elindult Afrika még beljebb levő belsejébe. A hét fehér bőrű szolga közül kettő tisztelettudóan halt meg, mert a jól ismert, szúnyogok által terjesztett maláriában, öt viszont - no ez nem volt szép tőlük! - úgy ment át a másvilágra, hogy betegsége kórisméjét nem közölte gazdájával.

Áron a fehér bőrű szolgák pusztulásán kicsit bosszankodott, mivel nem volt kivel beszélgetnie. A fekete bőrű szolgák jól cipeltek mindent, de nagy tudatlanságukban csak a csilucsalahuai nyelven értettek, angolul egy szót sem.

Itt jött be a történetbe a gyémántot érő és rejtő Friszfrászhal, egy félig fekete, félig pedig barna bőrű fickó, aki kitűnően beszélte a csilucsalahuai nyelvet is, meg az angolt is, előbbit azért mert, gyermekkorát a csilucsalahuaiak földjén töltötte, utóbbit azért, mert ifjúkorát viszont Londonban, az ángliusok honában, mint egy előkelő angol úr pipájának tömője és sétapálcájának hordozója. Mint került vissza Afrikába? No az kész regény, de nem gróf Duplaföldy Ároné, tehát hagyjuk!

Friszfrászhal felfogadása afrikai tanácsadónak és tolmácsnak briliáns ötlet volt.
Segítségével Áron eljutott a csilicsalahuaiak földjén trónuló fekete királyig, Kacsamalacska udvaráig.

Friszfrászhal tudta miként kell a király nyelvére átfordítani azt, amit Áron mondott. Vegyük például Áron üdvözlő szavait:
- Eljöttem hozzád, te fekete koronásfejű, hogy megtiszteljelek jelenlétemmel és fogadjam hajlongó hódolatod! Örvendezhet a néped is. Gyerünk, süttess ki embereimnek malachúst, de gyorsan!

A fentebb mondottakat Friszfrászhal így fordította le a királynak:
- Ó, Te minden égtáj koronás legyőzője, Nagy Király, bömbölő oroszlánok örökre elhallgattatója! Végtelen a mi megtiszteltetésünk, hogy színed elé járulhatunk! Megelégszünk a malac ropósra sütött pecsenyéjével is, ami nálunk a Béke Étke és Jelképe!

Kacsamalacska király Friszfrászhal fordításszavaival igen elégedett volt, csak úgy dagadt a büszkeségtől kagylófüzérekkel ízléstelenül felcicomázott, fonnyadt melle. Süttetett is a vendégeknek malachúst, ami Áronnak nem volt meglepetés, az viszont igen: a király tudott néhány szót angolul. A vacsora végén Kacsamalacska király, igen kerékbe tört angolsággal, megjegyezte Áronnak:
- Nekem tetszeni, te fehér, az a bumm-bumm! Az a tenéked fegyver! Én adni neked szép feleség, ajándékba! Te meg a bumm-bummot. Nekem!

Duplaföldy Áron meghökkent, mivel a király felesége oly visszataszítóan csúf volt, és olyan ízléstelenül kiöltözött, hogy nem hogy az ő gyöngyházzal kirakott nyelű puskája sok lett volna érte, hanem még egy rozsdás kard is, sőt, annak kellett volna legalább három mázsányi elefántagyart kapnia, aki a koros hölgyet elfogadja. Szerencsére ott volt Friszfrászhal, aki elmagyarázta Áronnak:
- A király nem a saját feleségét kínálja neked cserébe a puskádért, hanem a leányát feleségnek, Pancipenniperencet! Gyönyörű leány! No és bátor, már két oroszlánt leterített a lándzsájával.

Amikor Áron meglátta Pancipenniperencet, még a lélegzete is elállt. A leány csodálatos fekete szépség volt. Tíz gyöngyház nyelű puskát is megért volna. Mellesleg a leány nyakában annyi aranyból készült ékszer lógott, hogy azon egy fegyverraktárt is lehetett volna vásárolni. Miután kitudódott, hogy a leánynak is nagyon tetszik Áron, hamarosan megtartották az esküvőt.

Áron három gyönyörű mézeshetet töltött újdonsült feleségével, Pancipenniperenccel, utána meg lőtt a királynak és udvartartásának három oroszlánt, hogy azoknak legyen okuk a diadalüvöltésre, az undorító pálmapálinka vedelésre, meg lakomázásra. Miután kiderült, hogy hol szerzik be a bennszülöttek a nyak-, fül- és orrdíszekhez az aranyat, Áron az értékes fémet tartalmazó földből kiásatott egy kisebb hegyre valót, és az aranyat a patakban kimosatta belőle. Több száz zsákocska arany gyűlt össze.

A király annyira megszerette vejét, hogy ajándékozni akart neki három pótfeleséget, meg négy tehenet, ráadásnak. Áron azonban - Friszfrászhal segítségével - felvilágosította a királyt, hogy feleségből is megárt a sok, a teheneket viszont egyelőre itt hagyja, mert a visszaúton nem lesz idejük fejni őket. Összepakoltatta azt, amit kellett: az arannyal telt zsákocskákat, hét hónapra elég élelmet, fegyvereket, sátrakat, meg az egyéb felszerelést. Négy-négy szolga vitte hordszéken Áront, a feleségét, meg Friszfrászhal tanácsadót és tolmácsot, húsz pedig az egyéb vinnivalót.

Visszaútjuk során mindhárman boldogok voltak, viszont megboldogult: öt elefánt, négy oroszlán, százhúsz ellenséges kinézetű idegen bennszülött, tizenöt különböző majom pedig tudományos kísérleti hadifogságba esett.

Minden jó, ha a vége jó, - ha nem is mindenkinek jó minden vég, viszont az is igaz: van olyan rossz nem vég, amelynél a véget adó vég mégis jobbnak tartható, bizonyos megfontolás után.