Vigyázz a léttel, ócska, árva.
Megfojt már a nagyvilág,
de ha nem hallgatsz a szavára
lebénul, nem hat ki rád.

Létén, mint a puszta semmin
nézel át némán csupán.
Hiába kér, nem adsz enni.
Egy érzés; gy?zelem után!

De a hullámok csak jönnek,
s majd egyszer vízfal tör feléd.
Akkor hullanak majd a könnyek,
az életkedved mosva szét.

Eláraszt a b?szült áram,
zúgva tépi lelkedet,
s végén rongyosan a sárban
fekszel, léted betemet.

Verg?dsz, hánykódsz csak az ágyon,
nem vagy, mer? kín csupán.
Ez sorsom a nagyvilágon;
szél tépte ág fent a fán.