Felhők alatt
búsul a Nap.
Tudja, most már nincs remény.
Büszke szavak
meghajlanak,
s ellustul a fürge fény.

Penge teste
eltompulva
rogyik meg a föld porán,
s nagy sietve,
elpirulva
tódul az éj mostohán.

Felhők mögött
kínjába’ nyög.
Szava néma suttogás,
s a táj fölött
sötét hörög;
hangja kínzó vermet ás.

Majd sírjában
a fényáram
megpihenve ül tanyát,
s várva vártan,
újult árnyban
fürdik majd a zord világ.