Csak nézem lépteid élteden át,
a sors szövi melletted csapdáit,
és te vívsz nap mint nap annyi csatát.
Őserőd sokszor szinte elámít.

Szökellsz, cikázol a lét dzsungelén,
végig a homályos labirintuson,
s közben csak ámulva bámullak én,
és ülök süketen, némán, vakon.