Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Gabibalázs
Alkotások száma: 7
Regisztrált: 2009-09-05
Belépett: 2011-04-10
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Novellák (7)
Feltöltve: 2010-11-21 14:55:52
Megtekintve: 2141
Mese az igaz szerelemr?l
Az öreg gesztenyefa ezen a tavaszon is kibontogatta rügyeit. Szépen sorban, egymás után bújtak el? ágain a piciny bóbiták. Napról napra mind nagyobbak lettek, egy reggelre - mint már annyiszor a hosszú élete során ? gyönyör?, üde zöld ruhában köszöntötte a felkel? Napot.
A fa minden levele vidáman fürdött a napsugarak melegít?, életet adó tengerében. Szépek voltak és fiatalok. Látszólag egyformák, de csak látszólag. Valójában fiú- és lánylevelek, vegyesen bontakoztak ki a fa ágain. És ahogy megszülettek, azonnal keresni kezdték a párjukat. Amikor egymásra talált két kis levél, boldog suttogással köszönt egymásnak. Voltak közöttük nagyon szerencsések, akik azonos ágon köszönthették párjukat, és egy kis szell?- fuvallatra összebújhattak, megérinthették egymást.
De volt két levél a fa legtetején, talán a fa legpompásabb levelei, akik egy-egy szemben lév? ágon, egymástól távol látták meg egymást és egy pillanat alatt szerettek egymásba.

- Milyen szép vagy! - üzente a levélfiú a feltámadó tavaszi széllel. ? Tudod, hogy te vagy legszebb a millió levéllány között.

A lány zavartan, de mosolyogva fogadta a feléje áradó hódolatot. Erre a fiúlevél felbátorodott.
- Szeretlek! - kiáltotta felé.
- Nekem is tetszel. - suttogta szemlesütve a kis levél.

Ett?l a naptól fogva sokat beszélgettek, ha egy kis szell? átsuhant az ágak között.
- Milyen jó lenne a közeledben, milyen jó lenne, ha elérhetnélek, megsimogathatnálak!- sóhajtották egyre gyakrabban. De a két ág túlságosan messze volt egymástól, reményük sem volt, hogy megérinthessék a másikat.

Esténként, miel?tt aludni tértek, mindig elköszöntek egymástól.

- Szép álmokat, kedves! üzente a levélfiú. Neked is. - bólogatott kedvesen a lány.
- Szép ajándékkal leplek meg reggelre. ? ígérte a fiú. - Mikor kinyitod a szemed, csak nézz körül kedvesem!
És valóban, reggel, mikor a lánylevél kinyitotta zöld szemeit, fehér fürtös virágözönben találta magát.
- Na, szép, ugye? - lelkendezett a fiú. ? Ez mind a tied. Mind neked, csak egyedül neked nyílott ki az éjjel.
- Gyönyör?, meseszép! - felelt a lány, és meghatottan kiáltott át lombokon. Én is szeretlek!

A nyári viharok idején voltak a legboldogabb pillanataik. Még a hatalmas záporok sem zavarták meg boldogságukat. Ilyenkor az óriási szélvész megrázta, összekócolta a fa ágait. Hajladozott a nagy fa, és ebben az ?rült tombolásban ágai összekuszálódva kapaszkodtak egymásba, és ha csak néhány pillanatra is, de a két összehajló ág egymáshoz érintette a két levelet. Így tartott ez egész nyáron, nézték, csodálták egymást, vágyakozva tekintettek egymásra, de a távolság elválasztotta a szerelmeseket.

- Jaj, - sóhajtotta a fiú - soha nem érhetlek el!
- Jaj, - sóhajtotta a lány - soha sem érezhetem a simogatásodat!

Egy kés? nyári hajnalon izgatottan kiáltott át a levélfiú a kedvesének: ? Ébredj, szívem, nagy hírt hallottam! Egész éjjel le sem hunytam a szemem, a mellettem lév? ágon egy id?sebb, bölcs levéllel beszélgettem, aki azt mondta, hogyha eljön az ?sz, mindannyian lehullunk a fa ágairól, és a fa aljában fog bennünket betemetni a téli hó. Ez olyan kétségbeejt?!?
- De ez szörny?! - sírta el magát a lány is. ? Akkor nem láthatjuk egymást többé, és a viharok alatt sem ölelhetlek a szívemre.
Ett?l mind a ketten nagyon szomorúak lettek. Ám, amint felkelt a nap, és bearanyozta a fa koronáit, már el is feledkeztek az egészr?l.

- Milyen szép lettél ma reggelre, jól áll neked ez a halványsárga ruha ? bókolt a fiú.

- Te is megváltoztál, már szólni akartam, hogy olyan unalmas zöldben vagy mindig, de látom, ma reggelre már narancsszín? ruhát vettél fel, és így még jobban tetszel.

És ezentúl így ment ez nap nap után. Minden reggelre új, színes ruhába öltözött a két falevél. Csupa szín és pompa volt minden körülöttük, és ebben a színkavalkádban még jobban vágyakoztak egymás után. Még mélyebb és nagyobb lett a szerelmük, és még nagyobb a bánatuk is.

Egy napon er?s, hideg szél rázta meg a hatalmas fa ágait, a fa levelei ijedten kapaszkodtak az ágakhoz.

- Jaj, majdnem leestem! - kiáltotta rémülten a levéllány.
- Kapaszkodj jobban, kedves! Vigyázz magadra! - kiáltotta vissza a fiú. ? Olyan szép vagy, mint még soha, kérlek, tarts ki, nem hullhatunk le, míg nem szerettük egymást!
- Igen, szerelmem, er?s leszek. - próbált mosolyogni a lány, de elhaló hangját egyre inkább elnyomta a szél süvöltése.
- Meghalnék, ha lezuhannál, meghalnék, ha nem láthatnálak, ha nem szerethetnélek! - kiáltotta a fiú.

Kés?bb a szél lecsendesedett, a leveg? felmelegedett, és ?k ismét ragyogó arccal gyönyörködtek egymásban. Csak nagyon sokára vették észre, hogy sok kis társuk lassan aláhull a mélybe. A fa egy id? után ott állt teljesen levetkezve, csak ?k kapaszkodtak még a szélfútta ágak között.

El?ször a lány eszmélt fel. ? Jaj, lezuhantak, csak ketten maradtunk! Nézd, nincs körülöttünk egy sem!
- Nem baj, kedves - próbálta vigasztalni a fiú. Mi megmaradtunk egymásnak. Csak kapaszkodj még er?sebben! - biztatta, de hangjában már neki is ott csengett a kétségbeesés.
Egyszerre csak elt?ntek a melegít? napsugarak. Nagyon er?s ?szi szélroham rázta meg a fa ágait.
- Nem bírom magam tovább tartani! - kiáltotta a lány rémülten és csendesen hullani kezdett, fájdalmas búcsút intve szerelmének. Földet érve sírva tekintett fel a fa koronájára, kereste elvesztett szerelmét.
- Ne sírj, kedves! - kiáltotta a fiú. Nem hagylak el, nem akarok nélküled élni.- és levetette magát a mélybe.

Az öreg fa ott állt csupasz ágakkal, de a lábához lehullott levelei még ezernyi színben pompáztak.

- Hol vagy, kedves? sóhajtotta lány.

- Hol vagy, szerelmem? - sóhajtotta a fiú.

Hiába ragyogott még rájuk az ?szi napfény bágyadt sugara, ?ket már reményvesztetten ölelte át a lenti avar.

Kés?bb vidám gyerekzsivaj verte fel az elmúlás csöndjét.
- Óvó néni, óvó néni, jaj, de szép! Gy?jtsünk még leveleket! - kiáltotta Ferkó.
- Tessék nézni, milyen hatalmas ez a levél, és mennyire színes a ruhája! - örvendezett egy kislány. Ezt is hazavisszük.
A kisfiú kezében is ott volt az öreg fa legszebb, legformásabb levele.
- Nesze, Katika, ezt neked adom, ez itt a legszebb. - nyújtotta felé a piros barnás gyönyör? falevelet.
- Milyen szépek így együtt! - lelkendeztek. Majd egymás mellé rakjuk ?ket az üveglap alá. Csodaszép ?szi kép lesz bel?lük.

Kicsi gyermekkezek ragasztották fel ?ket egymás mellé egy hófehér kartonlapra, és másnap reggel már ott díszelegtek a nagycsoportos terem falán.

- Megtaláltalak, soha-soha sem válunk el! - kiáltott örömmel a levélfiú.
- Megtaláltál, kedves, kacagott felé a levéllány!

Boldog mosollyal simultak egymáshoz, most már örökre.













Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!
2011-02-21 04:42:07
Szia!

Aranyos történet, bár kissé töredezett. Még tetszene is, ha élvezhet?en végig tudtam volna olvasni ahelyett, hogy helyenként kétszer kelljen neki futnom egy mondatnak. Némelyikr?l nem tehetsz, de egy jó pár helyen kihagytad a "-" jelet vagy pedig "?"-jel (Tudtom szerint, csak a hosszú magánhangzókat helyettesíti így az oldal.) esetleg "," van a helyén. :S

De, összességében jó. Gratulálok, és ne haragudj...