Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Gabibalázs
Alkotások száma: 7
Regisztrált: 2009-09-05
Belépett: 2011-04-10
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Novellák (7)
Feltöltve: 2009-11-10 16:14:12
Megtekintve: 2477
Júlia

A hálószobám ablaka a kertjükre néz. Gyakran láttam késő estig hajladozni a kertben. Tőle tudtam meg, hogy közeleg a tavasz , hiszen az első langyosabb szellő már a kertben találta.

Hosszú, szőke haját lányosan fogta össze a tarkóján, hogy a rakoncátlan tincsek ne zavarják a munkában. Pár évvel lehetett fiatalabb nálam, igazi városi lány, akit elbűvölt a férjhezmenetele utáni lehetőség, hogy kikerülhetett a panelházak rengetegéből. Testében ott zubogott annak a vidéki embernek a természet utáni vágya, amit csak azok érthetnek , kiknek ősei évszázados vidéki élet után faluról kerülnek be a város kőrengetegébe.

Júlia már a nagyvárosban született, mégis, ahogy teltek az évek feltört benne a parasztősök földszeretete, a hajnali pacsirta énekének hangja, a sárga gólyahír látványa, a vágy, hogy kora reggel mezítláb lépkedjen a harmatos fűben, öntözze a virágait, tenyerében érezze a felmelegedő, életet adó föld semmihez nem hasonlítható bársonyát.

Szép, gondozott kertet alakított ki. Kora tavasztól késő őszig, az első jácint és tulipán megjelenésétől a késő őszirózsáig és krizantémig, a júliusi rózsák varázslatos illatáig a színskála minden színében pompázott minden. Ehhez a csodaszép idillhez úgy tartozott hozzá férje segítő, örökké barkácsoló keze, mint két kamaszlányuk vidám kacagása a nyáresti kerti szalonna sütéseken, amit barátaik tiszteletére rendeztek.



- Csodaházasság, állapítottuk meg férjemmel, - tanítani kellene az ilyet.

- Két összeillő ember toldottam meg , kissé irigykedve, ha róluk esett szó.

Néha, ha időm engedte és ő is letette egy kis időre a kerti szerszámokat, amolyan igazi falusi, jó szomszédasszonyi módon elbeszélgettünk, mind ketten a kapánkra támaszkodva, hogy azért lássa a másik, hogy bizony csak pillanatnyi időnk van efféle csevegésre, minket vár a kert.

Egy-egy ilyen meghittebb, barátnős beszélgetés alkalmával sok mindenről szó esett. Elmondta, milyen jól sikerült a házassága, a két, okos szép kislány, Gyuri, a mérnök férj, akivel rengeteg közös gondolat , érdeklődés köti össze, ezernyi szépséget visz az életébe. A közel húsz év alatt, mióta együtt élnek, alig-alig akad nézeteltérés köztük, meghitt a kapcsolatuk még ennyi év után is. Amikor megvették ezt a kis kertes házat és kiköltöztek a városból, mindkettőjük vágya teljesült. Ő különösen boldog, leghőbb óhaja teljesült az önálló kiskerttel és azzal, hogy a gyerekek egész évben jó levegőn lehetnek.

Később a munkám egy hosszabb külföldi utazásra szólított, több hónapig nem találkoztunk. Mikor hazaértem tavasz közeledett, már a márciusi nap sugarai melengették a földből kibújó jácintok kéklő szirmait.

De több délutánon is hiába kerestem a kertben Júliát, csendes volt minden. A férje sietősen , lépteit sem lassítva halad el mellettem. Mikor utána érdeklődtem, csak néhány mondatot vetetett oda kelletlenül.

- Kórházban van, ma megyek be hozzá, van egy kis elváltozás a bal mellében, egy kisebb műtét, semmi komoly ,lágyult meg a hangja, kétségbeesett tekintetem láttán.

Úgy két hónap múlva találkoztunk ismét. Már túl volt a kemoterápián, sugárkezelésen, megritkult szőke haját sapkával takarta el, csak nagy kék szemei néztek rám kedvesen, bizakodóan .



- Túl vagyok rajta Mancikám, még néhány hét , egy kis utókezelés és mehetek a kertbe, mondta szomorkás hanggal, de tele bizalommal.

- Igen, hát persze, várnak a virágaid, minden rendben lesz, meg fogsz gyógyulni . Hiszen még az igazi tavasz sem jön el nélküled, ha nem lát a kertben hajladozni, próbáltam tréfálkozni mosolyogva, gondosan elrejtve aggódásomat.

És a tavasz , a kert valóban csodát tett. Néhány hét múlva sokkal jobban érezte magát, minden olyan lett , mint régen, gyomlált, kapált, új virágmagok ültetését beszéltük meg és megtelt a szívünk, a lelkünk élettel. Így telt el a következő tavasz és nyár is, amikor egy felülvizsgálaton megint kiszűrték.

- Még egy kis elváltozás, ezt is kikapják és megint a régi leszek, mondta félelemmel vegyes rezignáltsággal a hangjában.

Alig mertem ránézni, csak bólogattam, hogy igen, a műtét az biztos meg fog oldani mindent.

Még ekkor nagyon bizakodóak voltunk.

A műtét után nagyon visszahúzódó, magába zárkózó lett, alig-alig szólt hozzám, ha láttam a kertben néhány mondat után sietve elköszönt. Így nem mertem erőltetni a beszélgetéseket.

Egy délután a férje szólt, hogy próbáljak beszélni Júliával, mert valami sarlatán , kontár természetgyógyászok kezébe került és nem akar többé orvosi kezelésekre járni, csak holmi löttyökkel gyógyítgatja magát, és alig eszik valamit, csak tisztító kúrákat tart, lassan csont és bőr lesz.

De hiába volt minden rábeszélésem, kérésem, a lányai , a férje könyörgése, amazok erősebbek voltak. Semmilyen gyógyszeres kezelésre, terápiára nem volt hajlandó többet. Várta a gyógyulást, tűrte a fájdalmat és hetekig alig evett valamit.

Aztán egy reggel reszkető lábakkal , sápadtan állított be hozzám.

- Mancikám, segíts, vigyél be a kórházba! Talán még nem késő, ha kell ismét megműttetem magam.

- Rémülten kaptam magamhoz a kocsim kulcsait és rohantam be vele a klinikára.

A főorvos fejcsóválva vizsgálgatta. Néhány nap múlva megoperálták, de már késő volt. Mi még hónapokig bíztunk a gyógyulásában, az élni akarásában.

Haza vágyott a virágaihoz. A férje a virágágyások mellé állította a nyugszéket. A kora nyári nap édes remegése újra életet adott sápadt arcának. Szeme boldog szeretettel ölelte át rózsáit. Reménykedtünk.

Később rohamosan romlott az állapota.

Gyakran meglátogattam, nehéz és fájdalmas beszélgetések voltak ezek, aztán mindent feladva végrendelkezni kezdett.

- Megmondtam Gyurkának, hogy hamvasszanak el, itt akarok maradni a kertben, temessenek az orgona bokor mellé! Annak a kis urnának nem kell nagy hely. Soha nem akarom elhagyni őket és a virágaimat. Nem lesz máshol nyugvásom, sóhajtotta..

Könnyes szemmel ígértünk meg neki mindent, tétova szavakkal, biztatva, - ugyan már, hol van az még!

A férje teljesítette a kérését, ide temették az ablakunk alá. Kicsi sírhely volt az egész, virágokkal , tujabokrokkal körbekarolva. Sírhelyén mindig örökmécses égett, lehetett bármilyen rossz idő, eső, hóvihar, soha egyetlen napra sem tűnt el ragyogása.

Több év telt el azóta, a tuják megnőttek, teljesen elrejtették szemem elől a sírját, esténkén csak a mécses pislákoló fénye jelezte ottlétét.

Néhány hónapja hallottam, hogy új asszony jön a házhoz, ügyes, kedves , házias, szereti a gyerekeket és Gyurit is. Egyetlen kikötése van, Júliának mennie kell!

Egy napon temetőmunkások jöttek és elvitték Júlia hamvait, most már örök, csöndes nyughelyére.

Eloltották a mécsest is.

Mostanában, éjszakánként , ha nem jön álom a szememre, gyakran állok az ablak előtt , kinézek a kert felé, és eltűnődöm a sötétben.

Pár nap óta különös jelenségre lettem figyelmes. Picike , éles fény jelent meg a kert azon részén, ahol Júlia sírja állt. Aztán még egy , és még egy. Mint megannyi kis mécses.

- Ó hát visszatért, Júlia mégis meglátogatja kedves kertjét, ötlött fel bennem a valószínűtlen, romantikus gondolat, némi örömmel és borzongással.

- Érdekes, - halottam a férjem hangját a vállam fölött. - Látom, te is észrevetted, hogy milyen sok szentjánosbogár világít mostanában a fű között.

- Tényleg, hát persze, nyugtattam meg zaklatott lelkemet.

Miért is gondoljuk mi élők, hogy nincs nyugodt, békés álmuk a már elköltözötteknek.








Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!
2009-11-18 11:35:46
Drága Fefo! Köszönöm kedves és elismerő szavaid. Ha téged "hallak", mindig késztetést érzek, hogy folytassam. Sajnos a múzsám öreg és lusta és csak olykor-olykor fogadja el feléje hajló, puszit kérő homlokom.
Ezer szerető öleléssel: Gabi
2009-11-11 15:29:28
Látom, mindig akad a tarsolyodban egy-egy megható, szomorú történet.
De talán mégsem szomorú, hiszen olyan természetesen és együtt-érzően írod le, mint amilyen természetes a születés az élet és a halál elválaszthatatlansága. Történeted minden szereplője a maga helyén és idejében a legelfogadhatóbb, legtermészetesebb módon viselkedett. Éppen ez a szép az egészben. Nagyon élveztem az olvasását. grat. fefo