Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Maarm
Alkotások száma: 8
Regisztrált: 2009-08-17
Belépett: 2010-04-10
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Novellák (6)
-Egyéb prózai alkotások (1)
-Versek (1)
Feltöltve: 2009-08-19 07:33:09
Megtekintve: 2126
A fekete bárány
Fekete báránynak lenni méltóságteljes feladat. Kivételes személyiséget igényel, óriási tűrőképességet, ki nem merülő önbizalmat, és persze azt a bizonyos „homlokra írt” másságot, mely kiemel, föléemel vagy épp alárendel az egy kaptafára gyártott tömegnek. Én legalábbis ezt vallom. Az évek során megtanultam észrevenni a létem árnyoldalaira olykor-olykor rátükröződő fénynyalábokat, melyek alá mohón beállok, hogy megmelengesse fekete gyapjamat. Ezek az apró, halvány sugarak legalább annyira képesek átmelegíteni, mint hófehér társaimat a verőfény. Nem hiába születtem sötét egyenruhába. Így a kellemesen bizsergető napfény akár ötszörös erővel hatol a bőröm alá. Míg a nyájambeliek összeszűkült pupillával, eltátott szájjal, kábultan merednek az izzó golyóbis felé, én tiszta, nyugodt szemekkel nézem őket a vén diófa alól. Ide lettem száműzve. Zivatar idején azonban nagyon jó szolgálatot tesz a széles lombkorona. Az eső számomra már megszokott, elszoktam a kényeskedéstől. Mint a legelő egy részének tulajdonosa, jogomban áll kiebrudalni a nekem nem szimpatikus arcokat birtokomról. De azért van néhány gyerekkori cimborám a régi pajtából, akik néhanapján odabégetnek nekem egy-egy baráti „hogy vagy”-ot. Ilyenkor udvariasan visszabégetek egy „jól vagyok, köszi”-t, ugyanakkor tapintatosságból és a pletykától való tartásom miatt az időjárás változékonyságának taglalásánál mélyebb, engem érintő vizekre még nem eveztem - egyikükkel sem. Időnként - talán szánalomból, vagy a múltbéli emlékekre való tekintettel, mint például az első füvezés, amikor még csak a tejelő juhok meleg váladékát szophattuk - meglepnek pár ízletes spenót- vagy képosztalevéllel, melyeket az álluk alatti dús szőrmekabátka gallérjába gyűrnek. Vacillálva odasettenkednek hozzám, lopva körülnéznek, majd elszorult torokhangon, fontoskodva és persze nagyvonalúan koszos itatótálkámba szórják „adományukat” pár jó szó odavetésével. Néha megfordul a fejemben a sejtés, hogy engem is csak annyira becsülhetnek a birkaközösségben, mint emberéknél a pityókás, lehányt ingű csövest vagy a koszos virágáruslányt. Ámbár bennem még megmaradt az ősi tartás, mely nem engedi a teljes lealacsonyodást, a „vak vagyok, segítsetek” tábla nyakamba akasztását és közszemlére tételét. Az ember csak attól ember, hogy képes eladni becsületét pár kenyérhéjért, az életben maradásért. Szánalmas teremtmény, az evolúció zsákutcája. Bezzeg mi, állatok! A vérünkben van a másokról való gondolkodás, csak rá kell nézni a szomszéd pásztor kutyájára: úgy játszik a pár hónapos anyátlan kiscicákkal, mint saját kölykeivel. Ezzel szemben az ember mit művel? Megélhetési gondokra hivatkozva dönt egy már létező élet megszülethetőségéről, és fittyet hányva az élet törvényeire, fityiszt mutat az ősakaratnak. Hallottam már magára hagyott embergyereket sírni az emésztőgödörből. Olyan szánandó volt, ahogy ott kapálózott húsos, csupasz, meztelen karjaival, sírásra torzult fejével. Felébredt bennem az anyaösztön, pár percig bégetve kerülgettem a csúszós falu mélyedést, mely lépteimre vészesen inogni, beszakadni látszott. Nem tehettem mást, otthagytam. Ám gazdámmal sem vagyok túl jó viszonyban. Mielőtt kiosztja a rám jutó zabadagot, mindig megjegyzi, hogy én rossz befektetés vagyok neki, mivel az emberek úgysem fognak tőle megvenni az ijesztően fekete külsőm miatt.
Talán már nem kell sokáig ebben az akolban maradnom. Kihallgattam, hogy holnap érkezik egy módos gazda, aki megszeretné tekinteni a nyájunkat. Talán magával visz. Békés izgatottsággal hajtottam nyugovóra fejemet.
Másnap reggel óriási zsivajra riadtam fel. Máskor általában Pityu kakas szavára szoktam ébredni. A legelőnkön maskarás, kicicomázott fazonok ügyeskedve dobáltak tányérokat, gyümölcsöket, vagy épp egymást. Láttam új, érdekes állatokat, az illatuk nagyon szokatlan volt, igazi egzotikum. Egy öregebb, mindenkinél hülyébb jelmezt viselő bajszos szerzet ment oda gazdámhoz. Vettem egy nagy levegőt, kiléptem a diófa alól és a léckerítéshez lopóztam, hogy kifüleljem beszédüket.
- Üdvözlöm, látom, szép nagy kövér birkái vannak.
- Mély tiszteletem, hát persze, a vevőim még sosem tettek panaszt! Tessék beljebb fáradni, kiengedjem a birkákat, vagy inkább a karámba bemenve veszi szemügyre őket?
- Elég lesz nekem, ha bemehetek, köszönöm.
A kapu nyikorogva kinyílt, a furcsa figura pedig belépett. Közben ideszaladt egy gyerek is – úgy hatéves forma, nagy valószínűséggel a fószer fia lehet, az illatuk csaknem ugyanolyan. A szemei és az arca piros-kék-zöld festékkel kimaszatolva, nyurga, izmos atléta testén színpompás, elasztikus ruhaköltemény. Beszaladt a nyáj közé, de egyszeriben igen csak elkeseredett.
- Papa, de hiszen mindegyik ugyanolyan!
- Miért, mit vártál? Egyszerű birkák ezek itt. Teljesen mindegy, melyiket választod.
A kisgyerek elszontyolodását csak növelte, mikor mezítelen lábacskájával rátaposott egy félig összetört dió hegyes héjára. Fájdalmában felszisszent, majd megkérdezte, hol van itt diófa. Gazdám felém mutatott, vagyis inkább a diófára. A fiúcska először megtorpant, nem hitt a szemének, eltátotta a száját, majd odarohant hozzám. A szeme csillogott, miközben belefúrta aprócska, meleg kezét vastag gyapjamba.
- Papa, legyen ő!
- Az a fekete?
- Miért is ne? Ilyet még úgyse látott a világ.
- Végül is igazad van, az ilyen ritkaságszámba megy.
Gazdám igyekezett gyorsan igazodni a helyzethez, és helyeselt, bizony, ilyen ritka teremtményt nem sűrűn látni, és nem átallt háromszoros árat kérni értem. A bajszos elhúzta a száját, a gyerekére nézett, majd énrám, beletúrt a zsebébe, újra csak a fiára nézett,majd ennyit szólt:
- Nos nem bánom, bár még ehhez hasonló kapzsi ajánlatot ritkán merészeltek kötni velem.
Az érmék nagyot csendülve folytak gazdám mohó kezébe. Örömszikra gyúlt szemében, s a legmélyebb hódolattal vezetett vissza mindhármunkat a tarka forgatagba. A kisfiú elmélázva baktatott mellettem. Egyszer csak megszólalt:
- Papa, mit szólnál hozzá, ha Bori bari lenne az új neve?
- Bori bari, hmm, nem rossz, olyan plakátra való név.
- És mivel kezdjük a betaníttatását? Szerintem fantasztikus lenne, ha rátudnánk venni, hogy szerepeljen együtt az oroszlánokkal!
- Igen, valóban jó ötlet. De szerintem előbb csak a farkasok közé kellene küldenünk...
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!