A fürdőszobában hallottam, hogy üvölt a tévé. Jó kis este volt... talán egy kicsit hevesre is sikerült. A mellemen az a harapásnyom... a szám feldagadt... kis vadóc... mosolyodtam el... de most olyan jó... vele mindig jó... Még egy húzás a fésűvel... igen... ez kell nekem... ezek az esték... leereszteni a heti feszültséget, kiszabadulni a mókuskerékből... izzadt mellkasán felcsúszva beleharapni a fülébe... játszani... játszani... kéjesen nyögni, ahogy kalandozik rajtam... istenem... még most is beleborzongok...

Fél lábamon már a cipőm, a másikat az ajtófélfának dőlve csatolom be, úgy hallgatom...

- Szeretlek! Ó, Scarlett, kedves, mi lesz velem, ha elhagysz?
Scarlett O’Hara megvetően visszanézett a lépcsősor alján ülő, összegörnyedt alakra.
- Édesem, fütyülök rá... ezt elcseszted...
Rhett Butler véreres szemekkel nézte a becsukódó ajtót.
- Nem akarok most arra gondolni, hogy elveszítem – suttogta. – Megbolondulnék. Majd holnap. Akkor már el tudom viselni. Holnap majd kigondolok valamit, hogyan szerezzem vissza Scarlettet. Elvégre a holnap az már egy másik nap.

Láttam, ahogy a fotelben kuporgó férfi arcán elindulnak a könnyek, és együtt suttogja Rhettel az unalomig ismert mondatokat.
- Hányszor nézed még meg ezt a marhaságot? Nem unod még? Tessék... pénteken újra jövök -, és a pénz mellé odatettem egy papírzsebkendőt is.


2008. augusztus 23.