Ott… ott van?
az élet árnyai
rebbennek szívedben,
megfordulsz hát,
de semmit
sem lelsz,
mind elfutott,
csak bolond
elméd vár.

A Lét pillérein
táncolsz s haldokolsz,
azt hitted
nélküled nincs Élet,
de… már minden
jól van.

Jeleket vársz…
Istentől…
vagy akárkitől,de lásd meg félelmeid:
Te vagy a Jel,
te szívbemarkoló
istentelen!

Mióta figyelsz?
mióta akarod…?
válaszd hát Őt,
az elhagyott időt,
a lélekemelőt,
a NemLétezŐt.

Parányi kísérője vagy
a végtelen húsnak,
középnek s végnek,
a rég elfeledett
Énnek.

Az utak akár
az Egy határai,
úgy futnak léted
változásaiba,
Vágyaid katarzisába.

Ne olvass,
ne írj tovább,
csak menj s Élj.