Vannak,
kik átugorják a Semmit,
vannak,
kik a Semmivé foszlanak,
lépnek emitt,
amott bújnak,
de álomként mindannyian
felhőkbe zárják
parancsaikat.

Ne hidd, hogy az
Egyetlen Oldal a
Te Utad!
ne hidd, hogy
csak az Út
egyik Oldala vagy.

A Szél széles,
lábad hatalmas,
ne bánd, ha az
istenek hallgatnak,
hisz Te ott voltál, mikor
megszülettek a holtak.

Száraz gallyak
roppannak lépteid
alatt, de mondd,
az Ég elbújhat
szárnyaid alatt?

Amikor kinyílik szíved,
(a) Semmivé foszlik mindened?
ez nem a Vég(telen),
csupán zárt sorsod
kart-kitárva lepihent.

Legyél itt! eredj esővé,
válj aranyló kertté,
teremjen benned
sok-sok gyümölcs és féreg,
hajnali derengés,
parázson ücsörgő
töprengés,
elégedett csettintés.

Ha majd most lesz a Majdból,
szelíd örvény az akartam!-ból,
Semmi sem
szakadhat szét,
csak a gyönge lét,
mely így lesz erősebb
(a) Mindennél.

Ezt küldöm-írom Neked,
Barátom, szeretettel.
gondold meg százszor: ha már
nincs mit vesztened,
megbocsájtasz mindenkinek.