Elhajítom s messze száll,
hangod egekig kiált,
karod nyújtod, így szólít,
ki a föld felett áll.

Mindig csak közeledünk,
mély s ég virágzik köztünk,
s már nem tudom merre
keressem a világ arcát.

Elfáradok s újra indulok,
utadhoz, lábaidhoz hajlok,
sírva viharokhoz szaladok
s (a) Végtelenről álmodok.

Azt mondtad.. búgó vakhitem
tengerként, óceánként ölelem,
halhatatlanná moslak,
kékségben, egységben hívlak.

Mondj, lángolj, hallgass!
én már réges-rég itt állok
előtted, szívemre így mutass,
s megleled semmilyen kincsed.