Nevess a szemembe,
üvölt az arcomba,
hiszen futok a jó elől,
angyalokkal harcolva.

Fáj az élet, zúg a gondolat,
mért fáj úgy nékem
látni az arcodat?

Kitörni akartam, szállni a széllel,
most kifacsar, megaláz
és eldob az éjjel !

Miért teszek bármit, úgyis balgaság,
az életem végéig
kísér a szolgaság.

Ki kell- e törni, vár-e egy új világ,
melyben holdfényben csendesen,
kezemre pillangó szállni kíván?

Pillangó aki a tudást hozza nekem,
megcsókol mennyei ajkával
zárja le a szemem.

Álom jön, új és oly kellemes,
mint mikor itt voltál,
és kívántam, oh szeress !!

Döntöttem, mert hazugság a fájdalom,
kísért a kép,-boldog voltam
fejeddel a vállamon..

Mivel vagyok hát jobb mint bárki más?
S mit isten számomra tartogat,
eldobni pazarlás?

Istennő volt számomra a lényed,
és álmomban mint régen
szeretlek még téged !

De csak az álom, az álom ami igaz,
s a valóság fullánkja kísért,
ma látomás a vigasz..

Tengerként hullámzik, csapkod a félelem,
rosszul döntöttem vajon-
mi volt ez érzelem ?

Szabadnak lenni, látni csillagokat,
úgy érezni, hogy egyszer talán
elérem azokat
hazugság?

Segíts álomvilág! Olyan fáradt vagyok,
ebben az életben, tán
már választ sem kapok?

Csak gondolat van, és a gondolat megöl,
fekete félhomály, zord arca marcona,
futok a jó elől,
angyalokkal harcolva!