Elmulasztott tett, ködös szép fantázia,
Önmagát széttépő haldokló eufória.
Kettős a világ, kettős mint a képzelet,
Ki, és beáramló éltető lélegzet..

Érzed, tiéd a világ, egyben senki vagy
Nincsen olyan, ami tényleg megragad
Elfásult képzelet, feladott cél,
Egy-egy kis gondolat, mi útra kél
A nagyvilágban, megszűnik nyomban
Magányos esőcsepp az, forró homokban

Visszatérnél oda, ahonnan elindultál,
De hátranézve eléd tárul egy vadidegen táj.
A tó, ami rád mosolygott mára már kiszáradt
A madár ki melletted szállt, haldoklik és fáradt
A kopasz fa, amin piheg egyet utoljára..
Hová tűnt annak szép lombkoronája?
Mosolygó arc, kire még emlékeztél
Közönyösen néz, mintha nem is lennél.

Ami előtted van, hideg és mogorva
Amit már elhagytál Szodoma és Gomorra
Amit a múlt temet, fájdalmas és gyönyörű,
Amit a jövő rejt bonyolult és egyszerű.
Kettős a világ, kettős, mint a három
Nem értesz már semmit a végtelen világon.