Kígyó édes mérge minden csókodban,
Porladó gyíkok lábai lassan,
Halkan kúsznak szívembe
Lelked piszkos mélyéből.

Már én is oszladozom.
Hideg, sötét, piszkos kriptámban,
Vak angyalok véres könnyei alatt
Veled, veled együtt szenvedek.
S szívem üvölt, mint éjszakai sakál:

"Már nincs erőm,
Nincs kedvem
Ehez az egész szenvedéshez"
De mégis maradok, mert maradnom kell...

Mint álmából felkeltett féltékeny bestia,
Mint kölykétől megfosztott szenvedő anya,
Mint sírjából feltámadt fenevad,
Úgy védelek hisz éltem éltedből fakad.

Hiába csorgatom édes vérem
kőkoporsónk falára,
S hiába írtam sírkamránk ajtajára:

"Már nincs erőm,
Nincs kedvem
Ehez az egész szenvedéshez!"
De mégis maradok, mert maradnom kell.
Mert maradni muszáj, mert maradni AKAROK!!!