Feltöltve: 2008-12-22 17:52:41
Megtekintve: 2379
Advent Keszthelyen
Advent Keszthelyen 2008 Karácsonyán, ezzel az írásommal kívánok,
Áldott ünnepeket, szeretteimnek. bíboros
Tudod, nemcsak a bőrömön éreztem a meleget, nemcsak ott égetett, hanem valahol mélyen, belül a testemben is.
Pedig Prágában olyan jeges volt a kifutópálya, hogy egy éjszakát kellett várni a hideg teremben, mire másnap a gép zöld utat kapott a felszálláshoz. De ez a kubai meleg, minden elképzelést felülmúlt. Máskor is éreztem hasonlót, de igazán, tartósan, most először.
A hangulatod, a gondolataid is megváltoznak, ha így átmelegszel.
Hazafelé, Shannonban, egy órát kellett várni, mire a gépet megtankolták, messze van még Moszkva felkiáltással. Kiszálltunk. Egész közel állt az épülethez, gyalog, szinte futva tettük meg a pár métert. Kubában hiába volt kánikula, itt Írországban, februárban, mégiscsak kicsit más levegő fújdogál.
Még volt meleg tartalékunk, meg kicsit pihegtünk is a futástól, s az első emeletre vezető pár lépcsőtől, de a széles üvegajtón belépve, valami különös érzés járta át testemet. Igaz, a látványt elég nehezen dolgoztam fel már az első kirakatnál, tudniillik annyi árúra, csillogó ajándékra, annyi arany láncra, nem voltam felkészülve. Még csak 1987-et írtunk. De amit rögtön megéreztem az ajtó nyitásakor, az az illat. Valahogy a váratlan látvány, és a mély lélegzettel vett különös illat keveréke döbbentett rá, hogy a gazdagságnak, illata van.
Tényleg, hidd el, éreztem. Szinte megbabonázva jártam a reptéri üzletek között, a még tartalékban megőrzött meleg, s ez az új illat, valami ismeretlen állapotba hozta lényemet.
Mint egy belső udvar, mint egy átrium, olyan az esti fényekkel kivilágított, feldíszített, keszthelyi sétáló utca. Mindjárt a sarkon a Polgármesteri Hivatal épülete, aztán pár kisebb üzlet és iroda.
Az első nagy kapualj nyitva van, s lám, benézve, a Szent Családot pillantom meg. Mint kisgyerek, csodálkozó szemmel állok meg én is. A jászol, a Kisded, Mária és József. S megilletődve körülöttük a pásztorok és az állatok. Elmerengve nézek előre, vagy csak a gondolataim járnak kétezer évvel hátrébb? Magam sem tudom.
Most látom csak, hogy a bejáratnál egy nagy ádventi koszorú van, s már három gyertya ég rajt.
De nicsak-nicsak! Nem is egy színűek. Három lila és egy rózsaszín. Na ez is fura, az összes lila már ég. Pedig harmadik vasárnapon, a rózsaszínt gyújtjuk meg. Akkor van a szeretet ünnepe, azt jelképezi, azt hangsúlyozza ki, azért kapott más színt is.
Hátrébb lépek, mások is jönnek. Már sötét van, de sok kisgyereket vezetnek, vagy hoznak karon. Lassan öt óra, a kapualj körül egész sok ember gyűlik össze. Egyházi dallamok csendülnek fel, valaki vékony, gyerekhangon, egy verset mond.
Először megilletődve állok, hallgatom az evangélikus püspök szavait, de érzem, lépnem kell párat. Kicsit hátrébb kerülök, hogy a félkörívbe álló emberek mögött szabadabban mozoghassak. Valami különös érzés motoszkál bennem, nem tudok nyugton maradni. Hallgatom az ünnepi mondatokat, közben magamat figyelem, már megint mi van velem? Miért én vagyok az egyetlen, aki nem tud egy helyben állni?
Közben hallom, hogy az angyalokról beszél. Akik fényesítik harsonáikat. Na, nem az utolsó harsonaszóra, melyet ki-ki maga hall majd meg, hanem az ünnepre hívót. Krisztus urunk születésének ünneplésére hívót. S ennek a gondolatnak a jegyében lép arrébb meggyújtani a negyedik gyertyát.
Épp középen állok, szemben a kapualjjal, kicsit beljebb is furakodok, hogy mindent lássak, bár a nyughatatlan érzés egyre erősebb testemben.
Látom, gyufát gyújtó keze megtorpan, mert a rózsaszín nem ég csak. S ő is tudja, hogy a negyediknek is lilának kell lennie. De a feladatot megoldotta, egy mosollyal az arcán, az apró lángot, az egyetlen, alvó gyertya, eddig érintetlen kanócához nyomta.
S a kis lánggal, egy nagy gyertyát gyújtott meg. S a fellobbanó fény szinte világosságot gyújtott lelkemben. Tudom már, tudom már, mi az az érzés, amely nem hagy megint egy helyben állnom! A szeretet meleg tüze az, mely bennem munkálkodik. Érzem, értem én, ez van itt belül. Jaj Istenem, hisz éget! Már a kezem is forró. Jaj! Hisz most értettem meg, hogy a gyertya engem várt, miattam nem lett meggyújtva egy hete. Nem voltam itt.
Istenem! Te minden eltévedt bárányodat számon tartod, nekem adtad meg a szeretet örömét, engem vártál meg a gyertyagyújtással!
Mennem kell, tovább nem maradhatok. Meg kell osztanom ezt a szeretetet másokkal.
Hol a családom? Hol a feleségem, a gyerekeim? Mennem kell!
Még hallom a Polgármester köszöntő szavait: Jó estét kívánok, Dicsértessék a Jézus Krisztus, Áldás békesség! Felkiáltójel, mondat vége, de rögtön mondom tovább hangosan, Erős vár a mi Istenünk! S hallom, többen is mondják velem együtt.
De már mindegy! Már ez is csak a szeretetet fokozza bennem. Feléje, felétek, mindenki felé. Érzitek?
S otthagyva a sok embert, nagy léptekkel indulok az autóm felé, az utca fénylő díszei alatt. S ekkor mélyet szippantok a levegőből, s most az én lábam torpan meg. Milyen különleges illat van? Az ünnep illata. Az ünnep érzése furakodik be szívembe, lelkembe, a szeretet érzése mellé. S már tudom, a lelki gazdagságnak is van illata. Ezt éreztem meg.
Istenem! Advent van. A várakozás ideje. Az eljövetelre, a megérkezésre. És negyedik vasárnap. Most érzem igazán, miről szól az ünnep. S most értem meg, mert itt feszül bennem az érzés. A szeretet érzése. Most lettem kész lelkemmel fogadni és várni a Kisded megszületésének örömhírét. Kezemet imára kulcsolom és megyek tovább, megkeresem szeretteim. Megosztani velük ezt az érzést.
De, hogy fogom nekik, lelkem ünnepi hangulatának illatát, átadni?
Még nem tudom, de megpróbálom! Ma is, holnap is. A fa alatt is!
Keszthely, 2008. december 21. bíboros
Advent angyalai
Az első vasárnap angyala
Négy héttel karácsony előtt valami nagyon fontos dolog történik: egy angyal kék köpenybe öltözve leszáll az égből, hogy közelebb húzódjon az emberekhez. A legtöbb ember ezt észre sem veszi, mert túlságosan el van foglalva mással. De azok, akik jól figyelnek, meghallják a hangját. Ma van az első napja, hogy az angyal először szól, s keresni kezdi azokat, akik meg tudják és meg akarják hallgatni őt.
A második vasárnap angyala
A második vasárnapon piros palástba öltözött angyal száll le a mennyekből, kezében egy nagy serleget hoz. Az angyal szeretné megtölteni az arany serlegét, hogy tele vigye vissza a mennybe. De mit tegyen a serlegbe? Játékot? Ajándékot? Törékeny, finom szövésű ez a serleg, a Nap sugaraiból készült. Nem tehet bele kemény, nehéz dolgokat. Az angyal észrevétlen végigmegy a világ összes házán és lakásán, mert valamit keres. Tiszta szeretetet minden ember szívében. Ezt a szeretetet teszi serlegébe, s viszi majd vissza a mennybe. Mindazok, akik a mennyben élnek, fogják ezt a szeretettet, s fényt készítenek belőle a csillagoknak. Ezért olyan jó felnézni a hunyorgó, ragyogó csillagokra.
A harmadik vasárnap angyala
Ádvent harmadik vasárnapján egy ragyogó fehér angyal jön le a földre. Jobb kezében egy fénysugarat tart, melynek csodálatos ereje van. Odamegy mindenkihez, akinek tiszta szeretet lakik a szívében, s elér a kezükhöz, lábukhoz és egész testükhöz. Így még az, aki a legszegényebb, legszerencsétlenebb az emberek között, az is átalakul, s megszállja a béke, a tiszta szeretet és a boldogság érzése.
A negyedik vasárnap angyala
A karácsony előtti utolsó vasárnap egy nagy, lila lepelbe öltözött angyal jelenik meg a mennybolton, és járja be az egész Földet. Kezében lantot tart, és azt pengeti. Közben szépen énekel hozzá. Ahhoz, hogy meghallhassuk, jól kell figyelnünk, s szívünknek tisztának kell lennie. A béke dalát énekli. Sok kis angyal kíséri, s együtt énekelnek. Daluktól valamennyi mag, mely a földben szunnyad, felébred, így lesz majd új élet tavasszal a Földön.
A latin eredetű szó (adventus) megérkezést jelent. A Jézus születésére való várakozás, a felkészülés, a reménykedés időszaka. András napjához legközelebb eső vasárnap és december 25-e közötti négy hetes szent idő a karácsonyra való lelki felkészülés ideje.
Advent első vasárnapja legkorábban november 27-én, legkésőbb december 3-án lehet.
Az adventi koszorú hagyományának első nyomait a néprajzkutatók északon, a Keleti-tenger partvidékén és a szigetvilágban találták meg. Fűzfaveszőből koszorút fontak és örökzöldet csavartak köré. Ez a szokás később Európa más vidékein is meghonosodott. A valódi adventi koszorú készítése a 19. században jött divatba. Egy hamburgi lelkész otthonában egy hatalmas fenyőkoszorút erősített a mennyezetre, melyen 24 gyertya volt, minden adventi napra egy-egy. Később az egyszerűség kedvéért csak négy gyertyát helyeztek el a koszorún. Minden adventi vasárnapon eggyel több gyertyát gyújtottak meg.
A gyertyákat vörös és arany szalagokkal díszítették, az élet és fény jelképével.
Ezeket a várakozással teli heteket régen szigorú böjttel töltötték az emberek, eljártak a hajnali misére, amit Szűz Mária tiszteletének szenteltek.
Minden vasárnap gyertyagyújtáskor egy kedves kis éneket énekelhetünk a gyerekeknek, amit hamar ők is megtanulnak:
1. gyertyagyújtáskor.
Ég a gyertya, ég, el ne aludjék, szíveinkben a szeretet ki ne aludjék.
2. gyertyagyújtáskor.
Ég a gyertya, ég, el ne aludjék, szíveinkben a szeretet ki ne aludjék.
Ég a gyertya, ég, fusson a sötét, szíveinkből a rosszaság kitakarodjék.
3. gyertya gyújtáskor.
Ég a gyertya, ég, el ne aludjék, szíveinkben a szeretet ki ne aludjék.
Ég a gyertya, ég, fusson a sötét, szíveinkből a rosszaság kitakarodjék.
Ég a gyertya, ég, nő a fényesség. Sötét földhöz a fényes ég egyre közelebb.
4. gyertyagyújtáskor.
Ég a gyertya, ég, el ne aludjék, szíveinkben a szeretet ki ne aludjék.
Ég a gyertya, ég, fusson a sötét, szíveinkből a rosszaság kitakarodjék.
Ég a gyertya, ég, nő a fényesség. Sötét földhöz a fényes ég egyre közelebb.
Ég a gyertya, ég, az adventi négy, azt ragyogja, azt lobogja: Jézus üdvözlégy!
Áldott ünnepeket, szeretteimnek. bíboros
Tudod, nemcsak a bőrömön éreztem a meleget, nemcsak ott égetett, hanem valahol mélyen, belül a testemben is.
Pedig Prágában olyan jeges volt a kifutópálya, hogy egy éjszakát kellett várni a hideg teremben, mire másnap a gép zöld utat kapott a felszálláshoz. De ez a kubai meleg, minden elképzelést felülmúlt. Máskor is éreztem hasonlót, de igazán, tartósan, most először.
A hangulatod, a gondolataid is megváltoznak, ha így átmelegszel.
Hazafelé, Shannonban, egy órát kellett várni, mire a gépet megtankolták, messze van még Moszkva felkiáltással. Kiszálltunk. Egész közel állt az épülethez, gyalog, szinte futva tettük meg a pár métert. Kubában hiába volt kánikula, itt Írországban, februárban, mégiscsak kicsit más levegő fújdogál.
Még volt meleg tartalékunk, meg kicsit pihegtünk is a futástól, s az első emeletre vezető pár lépcsőtől, de a széles üvegajtón belépve, valami különös érzés járta át testemet. Igaz, a látványt elég nehezen dolgoztam fel már az első kirakatnál, tudniillik annyi árúra, csillogó ajándékra, annyi arany láncra, nem voltam felkészülve. Még csak 1987-et írtunk. De amit rögtön megéreztem az ajtó nyitásakor, az az illat. Valahogy a váratlan látvány, és a mély lélegzettel vett különös illat keveréke döbbentett rá, hogy a gazdagságnak, illata van.
Tényleg, hidd el, éreztem. Szinte megbabonázva jártam a reptéri üzletek között, a még tartalékban megőrzött meleg, s ez az új illat, valami ismeretlen állapotba hozta lényemet.
Mint egy belső udvar, mint egy átrium, olyan az esti fényekkel kivilágított, feldíszített, keszthelyi sétáló utca. Mindjárt a sarkon a Polgármesteri Hivatal épülete, aztán pár kisebb üzlet és iroda.
Az első nagy kapualj nyitva van, s lám, benézve, a Szent Családot pillantom meg. Mint kisgyerek, csodálkozó szemmel állok meg én is. A jászol, a Kisded, Mária és József. S megilletődve körülöttük a pásztorok és az állatok. Elmerengve nézek előre, vagy csak a gondolataim járnak kétezer évvel hátrébb? Magam sem tudom.
Most látom csak, hogy a bejáratnál egy nagy ádventi koszorú van, s már három gyertya ég rajt.
De nicsak-nicsak! Nem is egy színűek. Három lila és egy rózsaszín. Na ez is fura, az összes lila már ég. Pedig harmadik vasárnapon, a rózsaszínt gyújtjuk meg. Akkor van a szeretet ünnepe, azt jelképezi, azt hangsúlyozza ki, azért kapott más színt is.
Hátrébb lépek, mások is jönnek. Már sötét van, de sok kisgyereket vezetnek, vagy hoznak karon. Lassan öt óra, a kapualj körül egész sok ember gyűlik össze. Egyházi dallamok csendülnek fel, valaki vékony, gyerekhangon, egy verset mond.
Először megilletődve állok, hallgatom az evangélikus püspök szavait, de érzem, lépnem kell párat. Kicsit hátrébb kerülök, hogy a félkörívbe álló emberek mögött szabadabban mozoghassak. Valami különös érzés motoszkál bennem, nem tudok nyugton maradni. Hallgatom az ünnepi mondatokat, közben magamat figyelem, már megint mi van velem? Miért én vagyok az egyetlen, aki nem tud egy helyben állni?
Közben hallom, hogy az angyalokról beszél. Akik fényesítik harsonáikat. Na, nem az utolsó harsonaszóra, melyet ki-ki maga hall majd meg, hanem az ünnepre hívót. Krisztus urunk születésének ünneplésére hívót. S ennek a gondolatnak a jegyében lép arrébb meggyújtani a negyedik gyertyát.
Épp középen állok, szemben a kapualjjal, kicsit beljebb is furakodok, hogy mindent lássak, bár a nyughatatlan érzés egyre erősebb testemben.
Látom, gyufát gyújtó keze megtorpan, mert a rózsaszín nem ég csak. S ő is tudja, hogy a negyediknek is lilának kell lennie. De a feladatot megoldotta, egy mosollyal az arcán, az apró lángot, az egyetlen, alvó gyertya, eddig érintetlen kanócához nyomta.
S a kis lánggal, egy nagy gyertyát gyújtott meg. S a fellobbanó fény szinte világosságot gyújtott lelkemben. Tudom már, tudom már, mi az az érzés, amely nem hagy megint egy helyben állnom! A szeretet meleg tüze az, mely bennem munkálkodik. Érzem, értem én, ez van itt belül. Jaj Istenem, hisz éget! Már a kezem is forró. Jaj! Hisz most értettem meg, hogy a gyertya engem várt, miattam nem lett meggyújtva egy hete. Nem voltam itt.
Istenem! Te minden eltévedt bárányodat számon tartod, nekem adtad meg a szeretet örömét, engem vártál meg a gyertyagyújtással!
Mennem kell, tovább nem maradhatok. Meg kell osztanom ezt a szeretetet másokkal.
Hol a családom? Hol a feleségem, a gyerekeim? Mennem kell!
Még hallom a Polgármester köszöntő szavait: Jó estét kívánok, Dicsértessék a Jézus Krisztus, Áldás békesség! Felkiáltójel, mondat vége, de rögtön mondom tovább hangosan, Erős vár a mi Istenünk! S hallom, többen is mondják velem együtt.
De már mindegy! Már ez is csak a szeretetet fokozza bennem. Feléje, felétek, mindenki felé. Érzitek?
S otthagyva a sok embert, nagy léptekkel indulok az autóm felé, az utca fénylő díszei alatt. S ekkor mélyet szippantok a levegőből, s most az én lábam torpan meg. Milyen különleges illat van? Az ünnep illata. Az ünnep érzése furakodik be szívembe, lelkembe, a szeretet érzése mellé. S már tudom, a lelki gazdagságnak is van illata. Ezt éreztem meg.
Istenem! Advent van. A várakozás ideje. Az eljövetelre, a megérkezésre. És negyedik vasárnap. Most érzem igazán, miről szól az ünnep. S most értem meg, mert itt feszül bennem az érzés. A szeretet érzése. Most lettem kész lelkemmel fogadni és várni a Kisded megszületésének örömhírét. Kezemet imára kulcsolom és megyek tovább, megkeresem szeretteim. Megosztani velük ezt az érzést.
De, hogy fogom nekik, lelkem ünnepi hangulatának illatát, átadni?
Még nem tudom, de megpróbálom! Ma is, holnap is. A fa alatt is!
Keszthely, 2008. december 21. bíboros
Advent angyalai
Az első vasárnap angyala
Négy héttel karácsony előtt valami nagyon fontos dolog történik: egy angyal kék köpenybe öltözve leszáll az égből, hogy közelebb húzódjon az emberekhez. A legtöbb ember ezt észre sem veszi, mert túlságosan el van foglalva mással. De azok, akik jól figyelnek, meghallják a hangját. Ma van az első napja, hogy az angyal először szól, s keresni kezdi azokat, akik meg tudják és meg akarják hallgatni őt.
A második vasárnap angyala
A második vasárnapon piros palástba öltözött angyal száll le a mennyekből, kezében egy nagy serleget hoz. Az angyal szeretné megtölteni az arany serlegét, hogy tele vigye vissza a mennybe. De mit tegyen a serlegbe? Játékot? Ajándékot? Törékeny, finom szövésű ez a serleg, a Nap sugaraiból készült. Nem tehet bele kemény, nehéz dolgokat. Az angyal észrevétlen végigmegy a világ összes házán és lakásán, mert valamit keres. Tiszta szeretetet minden ember szívében. Ezt a szeretetet teszi serlegébe, s viszi majd vissza a mennybe. Mindazok, akik a mennyben élnek, fogják ezt a szeretettet, s fényt készítenek belőle a csillagoknak. Ezért olyan jó felnézni a hunyorgó, ragyogó csillagokra.
A harmadik vasárnap angyala
Ádvent harmadik vasárnapján egy ragyogó fehér angyal jön le a földre. Jobb kezében egy fénysugarat tart, melynek csodálatos ereje van. Odamegy mindenkihez, akinek tiszta szeretet lakik a szívében, s elér a kezükhöz, lábukhoz és egész testükhöz. Így még az, aki a legszegényebb, legszerencsétlenebb az emberek között, az is átalakul, s megszállja a béke, a tiszta szeretet és a boldogság érzése.
A negyedik vasárnap angyala
A karácsony előtti utolsó vasárnap egy nagy, lila lepelbe öltözött angyal jelenik meg a mennybolton, és járja be az egész Földet. Kezében lantot tart, és azt pengeti. Közben szépen énekel hozzá. Ahhoz, hogy meghallhassuk, jól kell figyelnünk, s szívünknek tisztának kell lennie. A béke dalát énekli. Sok kis angyal kíséri, s együtt énekelnek. Daluktól valamennyi mag, mely a földben szunnyad, felébred, így lesz majd új élet tavasszal a Földön.
A latin eredetű szó (adventus) megérkezést jelent. A Jézus születésére való várakozás, a felkészülés, a reménykedés időszaka. András napjához legközelebb eső vasárnap és december 25-e közötti négy hetes szent idő a karácsonyra való lelki felkészülés ideje.
Advent első vasárnapja legkorábban november 27-én, legkésőbb december 3-án lehet.
Az adventi koszorú hagyományának első nyomait a néprajzkutatók északon, a Keleti-tenger partvidékén és a szigetvilágban találták meg. Fűzfaveszőből koszorút fontak és örökzöldet csavartak köré. Ez a szokás később Európa más vidékein is meghonosodott. A valódi adventi koszorú készítése a 19. században jött divatba. Egy hamburgi lelkész otthonában egy hatalmas fenyőkoszorút erősített a mennyezetre, melyen 24 gyertya volt, minden adventi napra egy-egy. Később az egyszerűség kedvéért csak négy gyertyát helyeztek el a koszorún. Minden adventi vasárnapon eggyel több gyertyát gyújtottak meg.
A gyertyákat vörös és arany szalagokkal díszítették, az élet és fény jelképével.
Ezeket a várakozással teli heteket régen szigorú böjttel töltötték az emberek, eljártak a hajnali misére, amit Szűz Mária tiszteletének szenteltek.
Minden vasárnap gyertyagyújtáskor egy kedves kis éneket énekelhetünk a gyerekeknek, amit hamar ők is megtanulnak:
1. gyertyagyújtáskor.
Ég a gyertya, ég, el ne aludjék, szíveinkben a szeretet ki ne aludjék.
2. gyertyagyújtáskor.
Ég a gyertya, ég, el ne aludjék, szíveinkben a szeretet ki ne aludjék.
Ég a gyertya, ég, fusson a sötét, szíveinkből a rosszaság kitakarodjék.
3. gyertya gyújtáskor.
Ég a gyertya, ég, el ne aludjék, szíveinkben a szeretet ki ne aludjék.
Ég a gyertya, ég, fusson a sötét, szíveinkből a rosszaság kitakarodjék.
Ég a gyertya, ég, nő a fényesség. Sötét földhöz a fényes ég egyre közelebb.
4. gyertyagyújtáskor.
Ég a gyertya, ég, el ne aludjék, szíveinkben a szeretet ki ne aludjék.
Ég a gyertya, ég, fusson a sötét, szíveinkből a rosszaság kitakarodjék.
Ég a gyertya, ég, nő a fényesség. Sötét földhöz a fényes ég egyre közelebb.
Ég a gyertya, ég, az adventi négy, azt ragyogja, azt lobogja: Jézus üdvözlégy!
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!