Kedves Viki!

Lassan 23 éves leszek már. Most szeptember van. Tudom, borzasztónak találod az életet, egyetlen vágyad a halál. Az iskolát unod, a nyári munkahely kevés, diákmunkára még nem szántad el magad. Barátod szórakoztató, de mégis hiányzik valami. Akit szerethetnél még nem a tiéd. Még sokáig nem is lesz az. Ha most azt mondom neked, hogy még egy fél évet bírj ki, és megszépül az életed, vajon elhiszed-e nekem? Aligha. Ha azt írnám, hogy önálló leszel, szerelmes és boldogan keserű? Minden álmod elértem, mégsem volt elég. Viki! Amire vágysz, az nem te vagy! Nem leszel boldog sem a cigitől, sem az éjszakázástól, sem a fűtől, attól meg végképp nem, hogy otthagyod a szülői házat, és magadra borítod a világot. Van munkád, nem kell iskolába járnod, szeretőt tartasz, és fütyülsz az illemre. De eközben hova tűnik belőled az életed? Ha újra te lehetnék, meggondolnám a helyedben, hogyan beszélek édesanyánkkal, mennyit tanulok az iskolában, kivel fekszem le. Elmondanám a szeretőmnek, hogy valójában szerelmes vagyok belé, és arra kérném, hogy kezdjünk őszinte kapcsolatot. Én ezt tenném a helyedben. Ezért is írom ezt a levelet. Hogy neked legyen választási lehetőséged…
De miket beszélek? Hiszen választottál! Én vagyok rá az élő bizonyíték. Viki! Boldog vagyok! Van párom, egy gyönyörű gyermekem, újra iskolába járok. A múlt tapasztalataival a zsebemben. Viki! Csinálj mindent, úgy, ahogy akarod! Tapasztalj csak, és ne törődj azzal, amit írtam, mert a múltból születtem én…
Tudod mit: El sem küldöm ezt a levelet, mert élni akarok! Gondolatban kívánom csak, hogy legyél boldog! Az leszel…

Szeretettel: Viki


Budapest,2009.09.25.