Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: !vikica!
Alkotások száma: 54
Regisztrált: 2005-04-06
Belépett: 2017-09-16
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Haikuk (1)
-Egyéb prózai alkotások (11)
-Versek (37)
Feltöltve: 2005-09-03 15:29:25
Megtekintve: 1994
Hálám jeléül, Édesanyám!

Azt kérted nézzek szemedbe. Megtettem. Te megijedtél. Már nem ismersz. Az a kedves, kicsi lány nincs többé. Egy lány van, akinek többet nem parancsolsz. Fájt neked, hogy már nem látod szememben a gondolatokat. A bűntudat, a megbánás eltűnt belőlük. Dac, düh jelent meg helyette. Amit mondassz, már nem jut el hozzám. Ha sírsz már nem érint meg. A magam ura vagyok. Nem ismersz. Ti akartátok. Én adtam. Egy nap már nem beszélünk. Hamis mosolyok, ölelések. Rájössz, egy idegen lakik házadban. Egy idegen, kit te neveltél. A te tejed szopta. A te szavaid használja. A te ételed eszi. Mégsem tudod ki ő. Ki vagyok. De mégis ez az idegen mindig Édesanyának fog szólítani. Ha egyszer sikereket ér el, a te neved lesz az első, amelyet megemlít. Mert belőled van. Te formáltad ilyenné. Egy örökre elveszett gyermek, ki nem felejt. Életet adtál a semmiért...

Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!
2007-04-04 19:39:43
Valami elrejtett, de mégis kiáltó fájdalom sugárzik az írásodból, és ezt csoda szépen érzékeltetted is...nekem ez jön le, mind ebből...sajnos...
2007-02-19 17:11:01
Igen.Az embert megrohanják néha ilyen érzések.Bár én nem írom le őket.Néha még sokkal durvábbak is.....
2006-10-15 11:01:25
Huh! Ez nagyon-nagyon jó!!:) Nagyon megfogott! Ráadásul Anyukámmal éppen most veszekedtünk vmi hülyeség miatt egy kiadósat..szóval most ez nagyon betalált...:)
2005-09-18 22:36:01
Kedves Lelkes!

Köszönöm a hozzászólást. Egyet értek, és mint írtam is, azért ez egy nagyon sarkított érzés, de én ezeket tudom leírni, mint például az Isten kezében. Üdvözlettel: Viki(ca)
2005-09-18 19:13:30
Kedves "!vikica!" !

Írása igen érdekes. Még önmagunknak is kissé /vagy nagyon?/ idegenek vagyunk, maradunk, miért ne lenne tehát idegen /is/
a szülőnek a gyermek, valamint fordítva? Különösen serdülés táján támad fel a gyermekben /szülőben/ ez az érzés, de előbb is olykor.
Vannak "köznapi frázisok", amelyek, helyes értelmezésükben, nagyonis igazak. Ez pedig, véleményem szerint, írásával kapcsolatban az, hogy mind a gyermeknek, mind a szülőnek szüksége van a megértésre, az "idegenség" csökkentésére.
Tudom, hogy ennek az Ön írása nem mond ellent, sőt, a végén valamelyest érzékelteti is ennek szükségességét, mégis, úgy gondoltam, kiemelem ezt a gondolatot.
Ilyen őszinte írásokat mindig szívesen olvasok.
Szívélyes üdvözlettel: Lelkes Miklós
2005-09-16 07:32:08
Köszi. Nem vagyunk ám egyébként ilyen rosszban az anyummal, szoktunk veszekedni, de alapjában véve én nem tudok(akarok) rosszban lenni senkivel. Egyszerűen, csak vannak napok, órák, amikor ilyeneket érzek, és azt megfogalmazom, vagy versbe írom. Csak azt sajnálom, hogy pozitív dolgokról nem nagyon tudok írni.
2005-09-15 20:26:34
!vikica nagyon megkapó a >szabadon izé< amit írtál.
Biztos vagyok benne, hogy tizenévesek és fiatal huszonévesek osztják az érzéseid (vagy sokan közülük). Szerintem tökéletesen és kíméletlenül adtad vissza azt az érzést amin átmegy szinte mindenki egy bizonyos életkorban.
Remélem akkor is lesz majd előtted klaviatura amikor újra rátalálsz édesanyádra, amikor újra megtellik a kapcsolatotok valódi érzelmekkel.
ÉS azt is remélem, hogy akkor itt az artagorán azt is elolvashatom.

üdv
AN
2005-09-12 22:40:10
UHHH! Nagyon elgondolkodtató, és sok esetben sajnos nagyon igaz. Nem szeretném, ha eddig "jutna" a lányom az anyjával szemben:(
2005-09-08 12:01:23
Köszi. Egyébként nem vers, hanem egy kedves ismerősöm után szabadon "izé" a műfaja.:)
2005-09-06 17:24:25
Engem nagyon elgondolkodtatott hogy vajon mi ihlethette ezt a verset... szomorú, de mégis remény sugallnak a sorok a versből. Tetszetős:)