Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Roland70
Alkotások száma: 192
Regisztrált: 2008-01-12
Belépett: 2012-07-15
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Novellák (7)
-Haikuk (27)
-Egyéb prózai alkotások (1)
-Versek (19)
Képgaléria
-Rajzok (1)
-Digitális alkotások (137)
Feltöltve: 2008-02-19 18:05:12
Megtekintve: 2215
A Gébicsben
Kalamáris a bárpulton támaszkodott egy pohár málnapálinka mellett, melybe dísznek kicsiny zselészarvasbogarat raktak. A bogár néha megpróbált kimászni a pohárból, de cukros lábacskái minduntalan visszacsúsztak, nyálkás csíkokat hagyva az áttetsző kristályon.
Kalamáris mindezt észre sem vette, fejét könyöklő keze tenyerében temetve, bambán bámult a szemközti üvegfal előtt sorakozó színes italosüvegekre, melyek különböző trópusi állatokat formáztak, zsiráfot, elefántot, vízilovat, ezek mind erős likőröket tartalmaztak.
Mellette a Harang plébános ücsörgött egy forgós bárszéken, búzasört ivott, hozzá ananászkockákat falatozott korcsolyának. Mosolygós, pecsenye képe hol társára, hol Misikére, a Gébics szorgalmasan pakolászó csaposára villogott, mint a nyugvó telihold.
- A kellemetlen délelőtti ébredésekkor gondolkodjunk el azon, - kezdett Kalamáris egy monológba, szigorúan összevont szemöldökkel, setéten prófétáló költőre emlékeztetve - mi az ami miatt repülősapkánkra rajtszámot ragasztva, nekilódulunk félhülyén, lelkesen, annak a süteménybe illő, édesbús masszának amit kicsiny életünknek nevezünk. Mi miatt érezünk vad kényszert, hogy nemlétünk felcseréljük, felcseréljük arra a gubancosan hernyózó visszintes vonaglásra, amit, személyes létezésnek nevezünk. Mi volt az a lépesméz, melyre rászimatolva, nyúlva, nyáladzva kitolódtunk, ordítva, levegő után kapkodva bemutatkoztunk a minket és Anyánkat körülvevő, szőrös karú, fertőtlenítő és arcvíz szagú kövér orvosok, rutinos ápolók, nyers bábák népes, nyüzsgő hadának. Tettek, vettek, tessék, működj, te kis gané, lélegezz, teljesíts, már most azonnal ukázra tegyél-vegyél. Jé, de édes! Mars a futószalagra újkrumpli, gyerünk, funkcionálj, zabálj, kakálj. Cseperedj, tanulj, dolgozz, szaporodj, kavard-keverd a lét és a létezés zavaros levesét. Majd később csalódj egyre többet, betegedj, hervadj, hullajts fogad, pótoltasd sok pénzért, kellesd magad. Később omolj egyre betegebben, terhére másoknak kölletlen rokonok hadának, ha vannak még. Végül légy oly drága: minél nagyobb felhajtás nélkül dögölj meg gyorsan!
Harang plébános pecsenyeképe felvidult:
- Édes fiam! Isten az oka, és megmondhatója ennek az egésznek. Mi kérdezünk, Ő hallgat, ezért szerintem kár ezen enni magad, gyermekem. Nem csak kínlódás, kukacok, vonaglás van ám abban az édes-bús süteménymasszában. Vannak ott mazsolák, gesztenyedarabkák, ánizs, jóféle török pipa, zeneszó. Ezekre harapva édes lé csurran, ízlik ám. Ne is tagadd Kalamáris, mikor a polgármesteri hivatalban jegyzővé ütöttek, neked is jutott fogösszeragasztó, törökméz dicsőség!
- Igen ám, de ott van véle az árnyék is. Egérszar a törökmézben! A megvesztegetés, melyből egy hétre három, tán négy is kijut. Először még izgalmas és jövedelmező volt, de egy ideje olyan érzésem van ilyenkor, mint a amikor a gőzben valaki váratlanul hideg kézzel tapintja meg a mogyoróim. Bizalmasan tolakodó fokhagymaszag a vállam felett fülembe suttogja:
három telkem van a Bodzás mentén, méltóságos uram. Ha építési telekké nyilvánítaná, hát én csudát tennék ám magával, és a kedves nejével!
Nos nem mondom jó ez, örül az asszony is. Kell a pénz, jönnek az ünnepek, a gyerek egyetemre jár, csak a tankönyv jelentős összeg, nem is beszélve a kollégiumról. A családi ház is kell előbb utóbb.
Míg Kalamáris kesergett, Harang plébános rendelt még egy búzasört Misikétől, most szárított epret kért hozzá.
- Kurblizzad fel a lelked édes gyermekem – csócsálta az epret Harang – Nagy a figyelem a megyén, rád irányul. Dzsippel jöttek az urak a múlt héten, öltönyösen, illatosan, mint a Római Pápa. Szép volt a pulóverük, zakójuk makulátlan, mind feketében, mint ha Szent Mihály kocsiját hajtanák. Hajuk tüskés, zselézett. Csupa ügyvéd, jogtanácsos, szavukat alig érteni, pedig nem deákul beszéltek. Nyomukban apródok, szelindekek hada, érkezésük fanfár kísérte, nem győztük sütni a pogácsát. No meg aztán, ugyi, Krisztus koporsóját sem őrizték ingyé!
Ropni kell a táncot fiam, nem lehet megállni, mert aki megáll az zuhan.
Kalamáris izzadt homlokát törölgette kézelőjével, nyelvére vette a zselé szarvasbogarat, egy határozott mozdulattal szétrágta.
- Légy átkozott! - nyögte a kis cukros bogár, mielőtt eltűnt a gumós zápfogak mángorlójában.
- Én akkor is aszondom, elvisz az ördög minket, meglássa a plébános úr. Rosszul alszom, berzenkedik a lelkem. Álmomban építési vállalkozók állnak sűrű sorokban, irodám előtt. Hurkás testük vadul tekereg, izzadt arcuk fénylik, torz tükörben gömbszerűen duzzadt. Szemükben kétségbeesett indulat, sipító gőz hangján ezt éneklik:

Csak tenéked élek én,
Vállam felett sót dobok.
Vágyam kútja nagyon mély,
Teli rakni, hogy fogod?

Üres markuk felém nyújtják, szemükben építési engedélyek láza ég.
Ilyenkor mindig felnyitom saját koponyám, homlokom magasságában. Fejem csontkelyhéből cukrozott, vajas, mazsolás túrót veszek elő és marokszámra kenem a kérelmezők tátott szájába.
- Még, még nagyúr! - mondják ilyenkor boldogan, vajtól fénylő pofazacskójuk elégedetten gömbölyödik, szemükben üdvözült extázis.
- Adj nékünk magadból, jegyző urunk! Mennyi manna a Te drága fejed gyümölcse!
Miután kielégítettem a kérelmezőket, titkárnők hada pótolja a túrót. Ezután zöld viasszal visszapecsételik koponyám. Maroktelefonom megszólal, és vidáman csengi a Még egyszer karjaidban lennék, meghalnék én Jenő című sláger dallamát.
Harang tiszteletes megitta a sörét és lassan feltápászkodott a bárszékről.
- Ezt már csak az öreg Frajd Zsiga bácsi fésülné helyre. Nekünk pedig más szakmánk van, ugye! No, Isten áldjon!
Slusszkulcsát keresgélve búcsút intett a tépelődő Kalamárisnak, Misikének, aki egy újba hordó sört vert csapra éppen.
- Sajnos ezzel még nincs minden megoldva! – folytatta Kalamáris a tépelődést.
- Nem beszéltünk még a Halálról. Amikor megáll a gépszíj, elfogynak a patronok a sejtekből, melyek a szénsavat adagolják életünk szódavizébe. Megáll a szervezet működése, mint a tolató tehervagon az ütközőbak előtt. És hol van olyankor a sok üzletfél, a sok jó barát, megetetett, jóllakatott kérvényező. Életszódájuk köti le ilyenkor figyelmük, vajon nékik hány patron van még vissza. Ezen gondolkodnak riadtan. Akkor már mindegy a hivatal is. Másnak fő a kávé!
Misike, Kalamáris felé integetett egy félig elfogyasztott melegszendviccsel.
- Ne búsuljon a jegyző úr! Eljön majd egy pont, amikor már nem érdekli az élet tölteléke, akkor majd nem számít, elfogy a beigli fehérje, kapaszkodik, kapaszkodik csak porcukor morzsák maradnak. Meg a végén az egerek, aki elrágják a cukros madzagokat. Ekkor végre elszáll majd, nyamvadt pilótasapkáját újra a fejébe nyomhatja. A Torony felszállási engedélyt ad és aztán uzsgyi!
- Lehet, barátom, lehet, hogy ez a lényeg, a Torony! – mosolyog a jegyző, utána fizet és csendben távozik.
Misike a jégszekrényhez lép, elfordítja a hatalmas acélkereket. A polcokon sorakozó rumos golyókból kivesz egy tucatot és felrakja a bárpultra a főtt tojásokat tartalmazó üvegtál mellé.
Később, már a raktárban elgondolkozva, egy régi táncdal utolsó sorait dúdolja:

Piros ló fut, lába nincs,
Véres fején tépett toll.
Édes élet, drága kincs,
Vigyázz, nehogy elbotolj.


Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!
2008-02-26 17:53:46
...pirul...
2008-02-25 20:26:23
Dunyha, Te egy Tündér vagy! :)
2008-02-21 22:59:38
Jaj Roland, akkor inkább ne vidd semmire! :-D Nekünk így is tökéletesen megfelelsz. :-)
2008-02-21 20:31:34
Köszönöm, kedves Dunyha!
Igen, sokszor megkeveredik az ember!

Kedves Chilli!
Milyen igaz, valószínű ezért nem sikerült eddig semmire sem vinnem!!!
Igyekszem változni!!!!!! :):):)
2008-02-21 13:13:13
Ismét egy szuper jó művet olvashattam.
Valahol olvastam..., de nem tudom pontosan a szöveget, ezért nem idéző jelezve leírom:
Az ember társadalomban betöltött szerepe, a korrupcióra való képességének a függvénye...
Nemtom miért, de ez visszhangzik a buksimban a novellád elolvasása után.

Gratulálok!
Üdv.: Chilli
2008-02-20 22:59:38
Jó kis írás. Tetszik. :-)
Talán csak annyit fűznék hozzá, hogy a vesszők használatára pettyet figyelj jobban.
Az utolsó mondatok kicsit furcsák számomra. Én így írtam volna: "mosolygott a jegyző, majd fizetett és csendben távozott", "a jégszekrényhez lépett, elfordította" ... és így tovább. Csak mert amúgy így használtad végig, csak ott váltottál hirtelen át az utolsó bekezdésben.
Gratulál: dunyha