Feltöltve: 2008-01-19 09:52:39
Megtekintve: 2097
Lélektani csoportok
Lélektani csoportok
Szerelmemet az Eötvös Bölcsész Karára vették fel, engem Sopronba vitt érdeklődésem. Gyakorlati ember vagyok, mérnöknek készültem. Hogy mi a pszichológia? Csak-csak tudtam, de igazi tartalmán sose gondolkodtam. Aztán egyszer közös jó barátunkhoz mentünk látogatóba. Papi reverendáját már rég letette, egy újság főszerkesztője volt. Meglepetésemre egy idő után arról beszélgettek, hogy az általam is ismert szakemberek, miért publikálnak lapjában? Akkor világosodott meg bennem, hogy minden cselekedetünkben ott van a lélektan. Így töltődött meg tartalommal bennem a szó, nyert értelmet a fogalom.
Sok évvel később ülök a TV előtt, s hallgatom Ranschburg tanár úr kedves, csendes beszédét.
Lélektanilag négy csoport-ba sorolhatóak vagyunk, mondja ő, s példákkal érzékelteti is.
Alaptörténet:
Könnyes szemmel, maciját szorongatva megy be a kisgyerek a szülői hálószobába. Anyúúúú, én félek a szobámban, nem akarok ott aludni. Csúnya ördög lakik ott benn, félek tőle.
Válaszok, helyzet megoldások, aszerint, hogy melyik csoportba tartozunk:
1./ Meleg-engedékeny:
Gyere, aranyos pici kislányom, bújj ide hozzánk, anyu-apu megvéd téged. Tudod, mi nagyon szeretünk.
2./ Meleg-korlátozó:
Gyere, aranyos pici kislányom, hozd a takaródat és a macis kispárnádat, összehúzzuk a fotelt itt az ágyunk mellett, és te is, itt alhatsz velünk. Tudod, mi nagyon szeretünk téged.
3./ Hideg-engedékeny:
Felőlem itt is aludhatsz, azt csinálsz, amit akarsz..
4./Hideg-korlátozó:
NEM!! Vedd tudomásul, ez a mi szobánk, és neked ott van a te szobád, ott nincsenek ördögök, nem igaz, neked ott KELL aludni. Apu-anyu mennyit dolgozott azért, hogy neked ilyen szobád legyen, és tessék menni azonnal vissza, és...! és...!és...!.és.....!!!!!!!! És ő az, akinek mindig, mindenben igaza van. Szerinte legalább is, biztosan.
Nos, az életben bármilyen probléma van, mindenki a maga csoportjának megfelelő választ adja minden kérdésre, még akkor is, ha ezek egymással teljesen ellentétesek lesznek, holott látszólag egy adott problémára csak egy megoldás lenne.
Az életben az első két csoportba tartozók, leginkább adják önmagukat. Tehát a két pozitív csoport a gondolatbeli semleges vonal felett, míg a két negatív, ez alatt helyezkedik el. Minél messzebb van valaki lefelé a semleges vonaltól, annál jobban "játsza meg" magát. Pl. a szája a füléig ér, miközben beszél veled, de egy pillanat alatt tud összehúzódni a legszigorúbbá.
Az életben mind a négy csoport lehet sikeres és boldog. Munkakörök válogatják meg a típusokat is.
Egész biztos, hogy nem azonos csoportba tartozik pl. az a tanár, akit tanítványai rajongva szeretnek, netán hangoskodnak is az óráján, mint az, akinél egyenes derékkal, pisszenés nélkül ülik végig az órát.
Hogy melyik csoportba tartozunk, hogy kerülünk oda? Ezt leginkább a korai gyerekkorban a családi légkör határozza meg.
Mindegyik csoport jellemző tulajdonságait kihasználhatjuk, vagy tudatosan negatív hatásait csökkenthetjük. Ezért fontos tudni, hová tartozunk mi és mások.
Párkapcsolatban könnyebben értjük meg a másik reakcióit, ha felismerjük jellemét.
Én magamban kártya típusokhoz hasonlítom a jellemeket. Ha megvan a csoport - kártya típus - akkor tudom, hogy az élet során milyen lapok "jöhetnek elő" a pakliból, vagy ismétlődhetnek meg. Tudom, hogy kritikus helyzetben, mosolygós Jolly Jokerre vagy Fekete Péterre számíthatok?
Azonban egy-egy csoporton belüli elhelyezkedés is árnyaltabbá teszi a jellemet, attól függően, hogy melyik mellette lévő csoporthoz van közelebb.
Az én példám, a katonai tapasztalataim alapján.
Hideg-korlátozó katonatiszt: igazi "hideg" jellemmel. Ő az, aki a harctéren először esik el, lesz hősi halott. Feljegyezték, a golyó mindig hátulról hatol testébe...
Hideg-engedékeny: Figyelnek rá katonái, hallgatnak rá, de tartanak tőle.
Meleg-korlátozó: Tűzbe mennek érte katonái.
Meleg-engedékeny: Nem lesz belőle katonatiszt, nem ilyen szakmát választ.
Családban:
Meleg-engedékeny: Pl. Nagymama: Mindenki rohan hozzá. Maga köré gyűjti az egész rokonságot. Az unokák a nyakában csüngenek, meséjét hallgatják, sütijét istenítik, neki mondják el először titkos szerelmes érzéseiket...
Meleg-korlátozó: Legjobb tanulmányi eredményeket érik el a csemetéi, szeretik, felnéznek rá.
Hideg-engedékeny: Mindenki azt csinál körülötte, amit akar, nem törődnek vele vagy egymással.
Hideg-korlátozó: Ha belép a lakásba, mindenki összerezzen, meghűl a levegő körülötte...
Mindezek a gondolatok annak kapcsán jutottak eszembe, hogy olvasom mások írásait és látom saját jellemüket, érzéseiket visszaköszönni egy-egy történetükben, akár magukról, akár másról beszélnek.
A lélektan leginkább kézzel foghatóan azonban, a mostanában elharapódzó, céltalan és parttalan kritikákban, sárdobálásokban jelenik meg. Ezek egyértelműen nem a műről, hanem a "MŰ"-kritikusról szólnak. Ott mutatják meg ők az igazi énüket. Még akkor is tisztán látszik ez, ha sokszor fülig érő ábrázattal adják elő.
Talán épp elborzadva az említett kritikák hangnemén, jutott eszembe egy szintén egyetem idejéből származó felismerésem. Idegen társak és oktatók közé kerülve, elég hamar világosodott meg előttem, hogy ki a "VALAKI", és ki a "senki"?
Valaki az, aki képzeletben vagy valóságban is feléd nyújtja kezét, s mikor összeér a tiéddel, még mindig nyitva van a tenyere, s mikor kezetek összeér, barátilag még tán a másik kezét is tiédhez simítja, úgy fog veled kezet. S csendes mosollyal kérdezi, miben és hogyan s e g í t h e t e k ?
Senki az, kinek kinyújtott keze ökölbe szorul, mielőtt elérne hozzád, a másikat keresztbe teszi erre, s az első még le-föl is mozogni kezd. S nem éppen mosollyal, hanem inkább görcsös viccsorral csak fél mondatot ismételget: majd én megmutatom, majd én megmutatom, majd én megmutatom...!!!
Kinyújtott kézzel, nyitott tenyérrel állok, és várom, hogy kezünk összetalálkozzon, hogy a barátság utáni vágy erősségét jelezze kézszorításom. Hogy érezd meg, miközben egymás szemébe nézünk, s lelkünk egymásra talál.
Jertek hát, várom és remélem, hogy kezem nem hiába nyújtom, hogy szívem melege nem pazarlódik el a puszta hidegében! Jöjj, nyújtsd a kezed, s mondd a neved!!
Vagy megint én látom másként? Csak nekem jutnak ilyen gondolatok eszembe? Kérlek válaszolj!
Keszthely 2007. december 20.
Szerelmemet az Eötvös Bölcsész Karára vették fel, engem Sopronba vitt érdeklődésem. Gyakorlati ember vagyok, mérnöknek készültem. Hogy mi a pszichológia? Csak-csak tudtam, de igazi tartalmán sose gondolkodtam. Aztán egyszer közös jó barátunkhoz mentünk látogatóba. Papi reverendáját már rég letette, egy újság főszerkesztője volt. Meglepetésemre egy idő után arról beszélgettek, hogy az általam is ismert szakemberek, miért publikálnak lapjában? Akkor világosodott meg bennem, hogy minden cselekedetünkben ott van a lélektan. Így töltődött meg tartalommal bennem a szó, nyert értelmet a fogalom.
Sok évvel később ülök a TV előtt, s hallgatom Ranschburg tanár úr kedves, csendes beszédét.
Lélektanilag négy csoport-ba sorolhatóak vagyunk, mondja ő, s példákkal érzékelteti is.
Alaptörténet:
Könnyes szemmel, maciját szorongatva megy be a kisgyerek a szülői hálószobába. Anyúúúú, én félek a szobámban, nem akarok ott aludni. Csúnya ördög lakik ott benn, félek tőle.
Válaszok, helyzet megoldások, aszerint, hogy melyik csoportba tartozunk:
1./ Meleg-engedékeny:
Gyere, aranyos pici kislányom, bújj ide hozzánk, anyu-apu megvéd téged. Tudod, mi nagyon szeretünk.
2./ Meleg-korlátozó:
Gyere, aranyos pici kislányom, hozd a takaródat és a macis kispárnádat, összehúzzuk a fotelt itt az ágyunk mellett, és te is, itt alhatsz velünk. Tudod, mi nagyon szeretünk téged.
3./ Hideg-engedékeny:
Felőlem itt is aludhatsz, azt csinálsz, amit akarsz..
4./Hideg-korlátozó:
NEM!! Vedd tudomásul, ez a mi szobánk, és neked ott van a te szobád, ott nincsenek ördögök, nem igaz, neked ott KELL aludni. Apu-anyu mennyit dolgozott azért, hogy neked ilyen szobád legyen, és tessék menni azonnal vissza, és...! és...!és...!.és.....!!!!!!!! És ő az, akinek mindig, mindenben igaza van. Szerinte legalább is, biztosan.
Nos, az életben bármilyen probléma van, mindenki a maga csoportjának megfelelő választ adja minden kérdésre, még akkor is, ha ezek egymással teljesen ellentétesek lesznek, holott látszólag egy adott problémára csak egy megoldás lenne.
Az életben az első két csoportba tartozók, leginkább adják önmagukat. Tehát a két pozitív csoport a gondolatbeli semleges vonal felett, míg a két negatív, ez alatt helyezkedik el. Minél messzebb van valaki lefelé a semleges vonaltól, annál jobban "játsza meg" magát. Pl. a szája a füléig ér, miközben beszél veled, de egy pillanat alatt tud összehúzódni a legszigorúbbá.
Az életben mind a négy csoport lehet sikeres és boldog. Munkakörök válogatják meg a típusokat is.
Egész biztos, hogy nem azonos csoportba tartozik pl. az a tanár, akit tanítványai rajongva szeretnek, netán hangoskodnak is az óráján, mint az, akinél egyenes derékkal, pisszenés nélkül ülik végig az órát.
Hogy melyik csoportba tartozunk, hogy kerülünk oda? Ezt leginkább a korai gyerekkorban a családi légkör határozza meg.
Mindegyik csoport jellemző tulajdonságait kihasználhatjuk, vagy tudatosan negatív hatásait csökkenthetjük. Ezért fontos tudni, hová tartozunk mi és mások.
Párkapcsolatban könnyebben értjük meg a másik reakcióit, ha felismerjük jellemét.
Én magamban kártya típusokhoz hasonlítom a jellemeket. Ha megvan a csoport - kártya típus - akkor tudom, hogy az élet során milyen lapok "jöhetnek elő" a pakliból, vagy ismétlődhetnek meg. Tudom, hogy kritikus helyzetben, mosolygós Jolly Jokerre vagy Fekete Péterre számíthatok?
Azonban egy-egy csoporton belüli elhelyezkedés is árnyaltabbá teszi a jellemet, attól függően, hogy melyik mellette lévő csoporthoz van közelebb.
Az én példám, a katonai tapasztalataim alapján.
Hideg-korlátozó katonatiszt: igazi "hideg" jellemmel. Ő az, aki a harctéren először esik el, lesz hősi halott. Feljegyezték, a golyó mindig hátulról hatol testébe...
Hideg-engedékeny: Figyelnek rá katonái, hallgatnak rá, de tartanak tőle.
Meleg-korlátozó: Tűzbe mennek érte katonái.
Meleg-engedékeny: Nem lesz belőle katonatiszt, nem ilyen szakmát választ.
Családban:
Meleg-engedékeny: Pl. Nagymama: Mindenki rohan hozzá. Maga köré gyűjti az egész rokonságot. Az unokák a nyakában csüngenek, meséjét hallgatják, sütijét istenítik, neki mondják el először titkos szerelmes érzéseiket...
Meleg-korlátozó: Legjobb tanulmányi eredményeket érik el a csemetéi, szeretik, felnéznek rá.
Hideg-engedékeny: Mindenki azt csinál körülötte, amit akar, nem törődnek vele vagy egymással.
Hideg-korlátozó: Ha belép a lakásba, mindenki összerezzen, meghűl a levegő körülötte...
Mindezek a gondolatok annak kapcsán jutottak eszembe, hogy olvasom mások írásait és látom saját jellemüket, érzéseiket visszaköszönni egy-egy történetükben, akár magukról, akár másról beszélnek.
A lélektan leginkább kézzel foghatóan azonban, a mostanában elharapódzó, céltalan és parttalan kritikákban, sárdobálásokban jelenik meg. Ezek egyértelműen nem a műről, hanem a "MŰ"-kritikusról szólnak. Ott mutatják meg ők az igazi énüket. Még akkor is tisztán látszik ez, ha sokszor fülig érő ábrázattal adják elő.
Talán épp elborzadva az említett kritikák hangnemén, jutott eszembe egy szintén egyetem idejéből származó felismerésem. Idegen társak és oktatók közé kerülve, elég hamar világosodott meg előttem, hogy ki a "VALAKI", és ki a "senki"?
Valaki az, aki képzeletben vagy valóságban is feléd nyújtja kezét, s mikor összeér a tiéddel, még mindig nyitva van a tenyere, s mikor kezetek összeér, barátilag még tán a másik kezét is tiédhez simítja, úgy fog veled kezet. S csendes mosollyal kérdezi, miben és hogyan s e g í t h e t e k ?
Senki az, kinek kinyújtott keze ökölbe szorul, mielőtt elérne hozzád, a másikat keresztbe teszi erre, s az első még le-föl is mozogni kezd. S nem éppen mosollyal, hanem inkább görcsös viccsorral csak fél mondatot ismételget: majd én megmutatom, majd én megmutatom, majd én megmutatom...!!!
Kinyújtott kézzel, nyitott tenyérrel állok, és várom, hogy kezünk összetalálkozzon, hogy a barátság utáni vágy erősségét jelezze kézszorításom. Hogy érezd meg, miközben egymás szemébe nézünk, s lelkünk egymásra talál.
Jertek hát, várom és remélem, hogy kezem nem hiába nyújtom, hogy szívem melege nem pazarlódik el a puszta hidegében! Jöjj, nyújtsd a kezed, s mondd a neved!!
Vagy megint én látom másként? Csak nekem jutnak ilyen gondolatok eszembe? Kérlek válaszolj!
Keszthely 2007. december 20.
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!
2008-01-25 22:30:05
Közben kiderült, hogy két írásodat is olvastam már korában. Ezek szerint, Te profi író Vagy. Lett állásod végülis? Vagy az írásból élsz?? Üdv. bk
2008-01-25 20:21:46
Kedves SF. Színesebbé, érthetőbbé tetted írásomat. Ne vedd zokon, hogy nem ismerlek, valamennyit ebből pótolni fogok. Az említett botrányról nem tudok, én munkás ember vagyok, csak esténként kószálok a neten. Az írás is véletlenül jött, egyszerüen néha megszállt az ihlet, muszáj volt leírnom, igaz örömömet lelem benne, s nekem ez a legfontosabb. üdv. Bk
2008-01-25 19:10:29
Az én képességeim végesek. /Szándékosan írok most csak magamról/ Egy kritikának addig van értelme, amig segít. Akár figyelmeztet, akár előre mutat és tanít. A kritikusnak kell megérezni, hogy az alkotó munkája meddig fejleszthető egy hozzászólással. A kritika ne arról szóljon, "hogy bezzeg én...". Erről már ne. És akkor öszintének tartom. Hirtelen talán ezek a gondolataim erről. S talán még egy! Egy szó, egy mondat, amit szívesen hallanék, olvasnék, mikor írásom végére érsz s gondolatodon átfut, vagy akaratlanul is szádon kicsúszik. "Ha meggondolod, hogy mit mondasz, nem azt mondod amit gondolsz", tartja a közmondás. Ha kritikát írsz, akkor már nem az első szavad, gondolatod, mondatod írod oda, hanem már mind azt átgondolva. A kritika inkább az első gondolat folytatása kellene hogy legyen, leírva is. Nekem az igazi vélemény ez, és így lenne. Kezdd el, tedd először velem. Bátran, és tanulni fogok belőle. Köszönöm!! bk
2008-01-24 18:15:44
A gondolatok megvannak, biztosan azokban is, akik nem kapcsolódtak véleményükkel a témához. Az emberi kapcsolatok mondhatni nem egyszerűek, pedig alapvetően két ember kell hozzá és rajtuk múlik. Kezet nyújtani,elfogadni tudni és viszonozni. Mi kezet fogtunk!:-) Aysa
2008-01-20 22:47:10
Mind szép amit írtál, de nekem ez tetszik legjobban: "kezembe illő kezet találni még jobb"... Ez már tovább gondolása annak, amit elkezdtem írni. S elértem célomat, gondolatokat ébreszteni másokban, mikor már a gépet is kikapcsolták. Kinyújtott kezed enyémhez ért. Köszönöm. bk
2008-01-20 19:03:48
Ezek szerint olvassuk egymást és nyitott könyvek vagyunk. Nyitottak, mert írásaink belőlünk fakadnak, amikor írunk
őszinték vagyunk. Hiszen, amit írunk, azt kell írnunk, ott és akkor, nem lehet álca és álruha mögé bújni, mert a lelkünk, a legbensőbb világunk mutatja magát önkéntelenül kibomló tiszta pőreségben, önmagunknak, mert nem másnak írjuk, nekünk, miattunk fontos, nem azért, hogy mit szólnak hozzá mások. Hogy megmutatjuk, természetes, "hogy látva lássanak" írja Ady, és látva láttatjuk magunkat, magamutogatásunk nagyon is emberi.
Hogy mit írunk egy-egy mű alá, az is árulkodik rólunk, a becsvágy, sérelem, féltékenység is csalhat bántó szavakat a felületre, úgy, hogy már a mű nem is fontos. Emberek feszülnek egymással vélt vagy valós ellenszenvvel, tüskékkel, s a nagy hangzavarban elvész a lényeg. Ez is árulkodik rólunk, akár írjuk, akár fogadjuk a kritikát. Hogy mennyiben hiteles a művekben letett jellemnévjegy az a kritikákból is kiderül.
Kezet nyújtani jó dolog, kezembe illő kezet találni még jobb. S ha hitelesek tudunk maradni, nem húzza el a másik a kezét. És a virtuális kézfogás valódi , élő barátságok alapja lehet. Így látom, és kinyújtom kezem. Üdv.Aysa
2008-01-20 09:38:41
Hát ja. Az ember mindig megpróbál felállni, amíg tud, vagy meg nem unja..
2008-01-20 07:34:49
Igen, ismétellek, mert vannak dolgok, amiben egyetértek Veled. A rontó célzatú kritikák, a rossz irányba történő változások miatt született meg több írásom is. Én így fejezem ki tiltakozásom, és csendes szóval mondom el véleményem. Kéznyújtásom tehát ezt is kifejezi. Keresem azokat akik akarnak és tudnak építeni. És ebben lelik örömüket. Hisz' ne feledjük, valahol ezt keressük nap, mint nap. Itt, ott, mindenhol!! "Örülj szívem, vigadj lelkem"... vagy más a véleményed, véleményetek?? bk
2008-01-20 00:44:50
Miután az én szavaim ismétled, - hogy egyértelmű legyek, nem rád értettem a sleppkialakítás által megszerzett dicsőséget.....ez nyilvánvaló. De a neten ez inkább a gyakori, semmint a jóindulatú, érdekmentes kapcsolat. Sokaknak írok én is véleményt, jót is rossazt is, de ettől még nem vagyok a barátjuk, hisz nem is ismerem őket, csak az írásaikat, amikről van mondanivalóm. Már ez is valami, mert sok írásról egyáltalán nincs mit mondanom...De azt hiszem mostmár egyre kevesebb mű alá fogok véleményt írni, mert nem látom sok értelmét.... Valami megváltozott itt is.
üdv: jajjjmi..
2008-01-19 23:51:56
Ez az írásom is egy hangosan gondolkodás. Rólam, szándékomról szól. A kézmozdulatom is. Csendesen, szerényen. S ha valaki barátjának fogad, azt érezze magában. Én örülni fogok neki, de nem növeli dicsőségemet. Azt én nem érzek, nem is vágyok rá. De a személyes találkozás tényleg alapja, vagy kezdete az igazi barátságoknak. De a netes ismeretségek is értékesek és lehetnek őszinték. Dunyhá-t csak 2-3 kritikája alapján ismerem, mégis érzem, hogy Vendég-gel egyűtt kezét nyújtja, vagy már e mellett döntött. Örömmel, köszönettel várom, fogadom, szorítom. Üdv.: bk
2008-01-19 15:16:55
Szeretem az írásaidat. Mert melegek, kedvesek, őszinték. Számomra nem kétséges, te melyik csoportba tartozol, bár nem ismerlek személyesen. Igaz ezektől a csoportoktól hirtelen megállt bennem a szusz, mert eszembe jutott - saját bevallása szerint is - hideg-korlátozó pszichológia tanárom, meg a vizsga....
Igaza van vendégnek, hogy a személyes találkozás kihagyhatatlan, de aki önmagát adja, mikor ír, abban nem hiszem hogy csalódnék, amikor majdan kezet fogunk élőben. Te pedig ilyen ember vagy a szememben.
2008-01-19 10:29:45
A barátság felelősség. Nem biztos, hogy az első kéznyújtással ezt bárki felvállalja, sőt! Sokkal inkább talán csak embereket gyűjteni szeretne maga köré, hogy a ma oly divatos szóval éljek:, a sleppje kialakítására. Felszines kapcsolatok ezek, melyek önnön dicsőségét növelik. Mert az ilyen emberek válnak le először rólad, rólam és másokról, amikor bajba kerülsz. Itt kezdődik a felelősség, a kéznyújtás felelőssége.