Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Jajjjmi..
Alkotások száma: 332
Regisztrált: 2007-05-17
Belépett: 2009-04-08
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Gyermekrovat (Mesék) (11)
-Novellák (10)
-Egyéb prózai alkotások (38)
-Gyermekrovat (Versek) (5)
-Versek (264)
-Társalgó (1)
Képgaléria
-Fotók (1)
-Humor (1)
Feltöltve: 2007-09-11 16:06:38
Megtekintve: 1961
Levél egy égi búvárhoz..


…..És újra végigmentem az úton, mint akkor éjjel.
Emlékszem nyolc órán keresztül, egyfolytában csomóban állt a gyomrom, és egy óriási (nem létező) gombócot próbáltam legyűrni a torkomon….most is, mint akkor, csak arra az éjszakára tudtam gondolni.

Akkor, kétségbeesett, rémült rohanással hajtottuk magunkat, s a
kocsit, hogy mielőbb odaérjünk……mintha ez változtatott volna valamit is a dolgokon….

Most is, csak kétszer álltunk meg, kicsit kinyújtózkodni, aztán „repültünk” tovább az úton. Már nem a kétségbeesés, hanem a szomorúság hajtott…minket. Tétován néztem a mellettünk elszaladó benzinkutakat, és kávézókat, ahol mindannyiszor megálltunk. Főképp miattad, mert a pisilés indokával, azonnal elszívtál három cigarettát, pedig tudtad, hogy szigorúan tilos! Sőt! Mielőbb le kell szoknod róla…..a szerelmed, a merülés miatt!...Fekete-fehér filmként peregnek a kockák szemeim előtt, ahogy kevergeted a kávéd, miközben élvezettel slukkolsz, füstfelhőbe borítva magadat, és a többieket is….Szinte hallom a harsány hangod, ahogy mesélsz valamiről, és a türelmetlen-szerető aggódásod, amivel a cserfes hat évest dorgálod……valami csíny miatt! Ő a lányod. Bogi. Tudtuk, hogy imádtad, ahogy Ő is téged. Anyja és apja voltál egyszerre, a barátja, a játszótársa és tanítója. Vagyis minden.

Összeszorult a szívem.
Ahogy várt téged, egyedül gubbasztva, azon a délutánon és estén, a parton, szeme a vizet kémlelve. Aggódott, hogy megfázol, ha sokáig maradsz még a vízben, mert csak vékony ruhában merültél le…
Nagy nehezen sikerült őt ágyba csalogatni sötétedéskor, de egy pillanatra sem hunyta le a szemét, mert nem voltál mellette, és nem adtál neki altató puszit. Minden idegszálával érezte, tudta, de az esze nem fogadta el a tényeket. A nagy, barna bánatos szeme mindent elárult. Akkor éjszaka, mikor jeges rémülettel vártuk a híreket, bár napközben forróság volt, mégis hirtelen beborult az ég, és heves vihar tombolt. Egész éjjel zuhogott, mintha fentről is Téged sirattak volna……



Most szép, csillagfényes éjszaka van, és a hold világítja utunkat. Rójuk a kilométereket, és nemsokára odaérünk, ahol eltűntél a szemünk elől. Hatalmába kerít az érzés, hogy ott fogsz várni minket….
Valahogy nincs kedvünk bekapcsolni a rádiót sem. Jólesik a csend, csak a motor zúgása hallatszik. A Te csended, Érted hallgatunk, és miattad! Ez az út is, miattad van! Feladtad a leckét az ittenieknek! Több, mint két hónapja már, hogy nélküled indultunk haza, és még mindig semmit sem tudnak.

Akkor….már másnap tudtuk, hogy előkerültél mégis. De becsaptál minket, és csak a tested küldted vissza. A lelked elszabadult tőle, elhagyta őt. Hát, nem nevettettél meg ezzel a csínnyel senkit!
Bogi szemében végig ott volt a tudás rémülete, de mégsem akadt senki közülünk, hogy megmondja neki – te már nem azon az úton, és nem úgy mész haza, ahogy jöttetek…..Beleborzongok most is, ha felidézem azokat a szorongással teli, reményvesztett, keserűüres napokat, amelyeket miattad töltöttünk ott – ráadásként.

Lassan, világosodik az ég alja. Sorban tűnnek el a csillagok, s halvány fényét kínálja kalauznak, a reggeli nap. Nem is süt igazán, csak világít. Azt sem sokáig, mert hirtelen, ködzónába érünk, és tejfehér körülöttünk minden. Az előttünk haladó gépkocsit is alig látni. Szinte végig araszoljuk az utat.
Már vártak ránk, mire az apartmanhoz értünk, oda, ahol egy hétig vártunk….az igazságra. A rendőrségre indulunk azonnal.

Akkor…..amikor újra a partra értél egynapi bújócska után, társaid összes holmiját lefoglalta a rendőrség. A tiédet is, a ruhádon kívül, ami rajtad volt, és örökre rajtad is maradt.


Most azért jöttünk, hogy közel két hónapi vizsgálódás után, végre megtudjuk mi is történt, és visszakapjuk a zárolt felszereléseket. De a tiédet és a merülő társadét még mindig nem adják. Vizsgálják. Nem értem. De hagyjuk.
Csak az jár a fejemben, hogy mi a fene történt akkor veled? Hogy fordulhatott ez elő? Te annyira nagyszájú és életszerető voltál, nem csak a parton, hanem a vízben is! Habzsoltad a jót és nem sajnáltad mástól sem. Hogy nem gondoltál arra, hogy mit veszíthetsz? Hogy nem jutott eszedbe a Bogi? Ott, akkor, amikor még nem lett volna késő kiszállni és feljönni. … Örök és megválaszolatlan kérdések maradnak bennem. Istenem! Ha csak egy kicsit is, úgy három hónapot visszaforgathatnánk az időből!! Tudom, hogy nem lehet. De, te is tudtad, hogy ha egyszer hibázol, végzetes lehet!

Akkor…. a hatodik napon, hazaindultunk. Nélküled. A holmiaiddal, a lányoddal, a hatéves cserfessel, és az autóddal, amit odafelé, még te vezettél. Kísértetiesen lassú, és hosszú menet volt az hazáig! A kocsid tetején az új csomagtartóval, ami, szerencsétlenül – koporsót formázott. A hideg kirázott, mikor megláttam. Bogi, a be nem álló szájú hatéves, egész úton szótlan, és mélységesen szomorú volt. Szemrehányón ült hátul a gyerekülésben – amihez ragaszkodott, mert te vetted még neki! Szörnyen éreztük magunkat! Kimondatlanul is éreztük, hogy betolakodó idegenként ülünk az autódban. Még most is kicsordul a könny a szememből, ha eszembe jut, hogy csomagoltam össze a dolgaidat a bázison. Egy életet pakoltam a sport táskákba és a bőröndbe. A te életedet! Mikor elindultunk Bogi hatalmas, rémült szemekkel kérdezte: „…És az apu? Az apát itt hagyjuk?..”…s mivel nem válaszolt rá senki, ő maga megtette: „Biztosan, hazahozzák majd a helikoptellel, amivel kelesték! „…

Te, és mi mindannyian tudtuk már biztosan, hogy nem helikopterrel jössz majd haza, hanem egy lezárt fémkoporsóban, és autóval. Nem is jöttél. Hoztak!

Most, mégis azt gondolom, hogy bár hazaérkeztél akkor, mégis…
Mégis itt vagy az Adrián…..Itt csatangol a lelked, riogatod a halakat hangos szóval és nevetéssel….. Köszönni akarok neked a parton…Megismerem a kék búvárruhád…Ha mégsem akarsz most beszélgetni velem, akkor csak fodrozd meg a vizet előttem, és kócold össze a hajam, egy fuvallattal. Simítsd meg az arcom, és tudni fogom,
hogy jó helyen vagy! Ott, ahol mindig is szerettél lenni, a tenger és az ég csodálatos kékjében.


..Egy baráthoz..
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!
2007-09-16 20:54:50
Köszönöm a hozzászólásokat mindenkinek...
2007-09-16 17:02:49
szépen megírtad..nehéz búcsú..:(
2007-09-16 11:57:57
Gyönyörű, és fájdalmas... tux...
2007-09-16 10:01:33
Könnyes szemmel olvastam szívszorítóan fájdalmas leveled. Szép megelékezés. Kívánok békét, enyhülést, szíveteknek, lelketeknek. Erőt egészséget testeteknek, gyászotokban szép emlékeket. Erna