Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Ahin
Alkotások száma: 14
Regisztrált: 2007-05-09
Belépett: 2009-12-12
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Novellák (13)
-Elbeszélések (1)
Feltöltve: 2009-05-17 20:27:02
Megtekintve: 2116
Régi vágyak (1)
Hosszú sorok között kóválygott, látszólag rendszertelenül, de valójában megvolt számára a rendszere – mint mindennek – a vásárlásnak is. Talán más számára unalmasnak tűnhet a hétköznapok dolgainak monotonitása, ő mégis élvezte ezt az egyszerű, nyugalmas életet. Reggel felébred, elkészíti a reggelit a párjának, megmosakszik, felöltözik - nem festi magát, nem aggat magára felesleges ékszereket – röpke csókkal elköszön, és dolgozni megy. A munkatársaival együtt ebédel, aztán mennek vissza a laborba ahonnan csak négy óra körül szabadul, néha túlórázik is. A boltba menet eldönti mit fog főzni a vacsorára, majd megveszi, amit szükséges.
Aznap a töltött paprika mellet döntött, egy gondja akadt magasra tették a paradicsom sűrítményt és mivel már sok fogyott belülre került, így nem érte el.
Valaki mellé lépett, levett egy konzervet.
- Tessék – nyújtotta felé.
Ragyogó mosollyal fordult megmentője irányába, hogy megköszönje a segítséget, de a torkán akadt a szó.
Egy férfi állt előtte, aki tőle alig egy fejjel volt magasabb. Fekete farmer nadrágot viselt, sötétkék inget, ami felett fekete bőrkabátot hordott. Kezében aktatáskával.
A bőre kreol, haja éj színű, szeme igéző, fogva tartó, el nem felejthető és most a nő kék, ártatlan lelkét vette célba.
Csöndben, hangtalanul csoszogott el néhány perc, majd a földre hulló fém zaja megtörte a varázst.
A nő zaklatottan hajolt le érte, igyekezet nem újra ránézni a férfira, aki még mindig ott ált előtte némán. Megfordult, belerakta bevásárlókocsijába az izgága árut.
- Rég láttalak, Zoé – hallotta háta mögött a jól ismert bársonyos, bódító hangot.
- Így igaz Gabriel, öt éve – az utolsó szavakat alig hallhatóan súgta maga elé.
- Még mindig elképesztően jól nézel ki, – lépett mellé, így ismét egymás pillantását fürkészték – lenne kedved meginni egy kávét?
Zavarában Z lángvörös, göndör haját kezdte el piszkálni, a szíve mélyén szeretet volna menni, beszélni vele, de az esze tiltakozott.
- Bocsáss meg, - hebegte - most nem érek rá, várnak.
- Kár, de talán…- a nő kezén lévő gyűrű egy pillanatra ledermesztette – máskor.
Zoé alig láthatóan lehunyt szemmel megrázta a fejét. Közben a feltörni kívánkozó könnyek ellen küzdött. Bár tudta jól, hogy a másiknak nem hazudhat, igyekezet tartani magát.
- Hát akkor sok boldogságot! – Gabriel hangján érezte a sértettséget, a fájdalmat, és azt, ami még mindig összeköti őket, ami miatt megremegett a lába, mikor elköszönésképp csókot kapott az arcára.
Mire kinyitotta a szemét, már elment, óvatosan végig simított az arcán, letörölte a könnycseppjeit.
Azt hitte már vége, már túllépett rajta, hogy tudna rámosolyogni, ha találkozna vele.
Tévedett, erre soha nem lesz képes…

Két fiatal ült egy fehér színű kocsiban, szótlanul figyeltek. A fiú a lányt, a lány az utcát. Féltek megtörni a csendet, tartottak a jövőtől, hisz képtelenek voltak elengedni egymás kezét.
A fiú óvatosan, érzékien végig simított kedvese arcán, aki csillogó szemmel fordult felé. Lassan átölelték egymást, szívük egyszerre dobbant, egyre hevesebben. Ajkuk hosszan, érzékien egybeolvadt.
- Aludj velem, most, utoljára – kérte Zoé.
- Nem hiszem, hogy jó ötlet. Csak nehezebb lesz – érkezett a válasz.
- Gabriel ez már nem lehet nehezebb.
- Biztosan ezt akarod?
- Igen, gyere, menjünk.
Az éjjel alig aludtak, igyekeztek kiélvezni az utolsó elcsent másodperceket is. Nem akarták elszalasztani azt, ami még megadatott kettőjüknek. Vadak voltak, szenvedélyesek, ösztönösek. És mikor a fáradtság legyőzte őket meztelen testük még mindig egymáshoz simult.
Reggel a lány egyedül ébredt, a szobába még tisztán érződött kedvese illata, de ő már nem volt sehol. Nem szeretett búcsúzkodni, ezért hajnalban óvatosan bezárta maga mögött az ajtót. Csupán egy rövid üzenetet hagyott hátra egy közös kép hátuljára írva.
Szeretlek!

Sűrű füst kóválygott a konyhában, az egész lakást éget szag tartotta fogva, a tűzhelyen húsra már nem emlékeztető széndarabok feküdtek egy serpenyőben. A nyitott ablakon beszökő friss levegő ádáz csatát vívott a mérges gázokkal.
Z a nappaliban állt, gondolatait a kezében lévő kép kötötte le, magát látta rajta a vőlegényével. Egy emberrel, akihez az életét köti hamarosan. Egy férfival, aki szerette, de nem őt, hanem olyasvalakit, aki nem létezik.
Évek óta elnyomta forrongó lelkét, magára kényszerítve egy szerepet, amit még igazán elfogadni se volt képes. És most ismét láncait tépte a rab, lázadást szítva börtönébe.
A nyíló ajtó zaja rázta fel kábulatából. A rémültében elejtett képkeret csörömpölve tört szét. Ekkor vette észre, hogy nedves az arca. Gyorsan megtörölte, nem akarta, hogy jövendőbelije, így lássa.
- Nath, megijesztettél – fordult a szobába belépő férfi felé, miközben lehajolt összeszedni az üvegszilánkokat.
Az élete párja egy magas, vékony, kissé gizda felépítésű, pisze orrú, tejfel szőke, szög egyenes hajú, szürke szemű informatikus.
Kutatóan forgatta a fejét, szimatolt a levegőben.
- Szia, cicám. Mi ez a szag?
- Egy kicsit odaégettem a… - tekintete a kettévágott képre siklott, az egyik darabon egy férfit, a másikon egy nőt pillantott meg, akit ennyire még nem látott boldognak. - … a vacsorát. Elszenderedtem egy pillanatra, macika – őzike szemeket meresztett, de legszívesebben megfojtotta volna magát, mindig is gyűlölte ezeket a becézgetéseket. Hogy süllyedhetett idáig? Hol volt eddig? És ki irányítja most a testét?
Talán így van rendjén, hisz évekkel ezelőtt megváltozott. A valóság ellen felesleges lázadni. Ő választotta ezt a sorsot, saját döntése volt.
- Semmi gond, majd elmegyünk valahová.
Egy rövid csók erejére egy pillanatra lehelte finoman összeért az ajkuk.
Zoét kirázta a hideg, nehezére esett elviselni ezt a rideg, megfontolt érintést. Pedig ebbe élt évek óta, a hálószobájukat is ugyanez a kiszámított szenvedély uralta.
Önkéntelenül ökölbe szorult a keze, az ördögi szilánkok mintha csak erre vártak volna, utat nyitottak a bőrén, hogy a vérét vegyék.
Ösztönösen felkiáltott.
- Mi a baj? – hallotta Gabriel hangját.
- Semmi csak egy kicsit megvágtam magam.
- Mutasd csak – cinkos mosoly szaladt át párja arcán, belement a játékba, felemelte sebes ujját. – Adok rá puszit.
Ahogy a férfi ajka a bőréhez ért megszűnt a fájdalom, és helyét a vágy vette át.
- Zoé, Zoé, jól vagy? – Kérdezte aggódva Nathan. Lassan tért vissza a jelenbe, mosolyogva nézett fel.
- Persze, csak egy kicsit megvágtam magam.
- De hát csupa vér a kezed.
És valóban, szétnyíló tenyerébe számos szilánk vert tanyát, vörös patakot fakasztva, majd vízesésként hullottak a földre egy férfi és egy nő közé...
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!
2009-05-22 22:47:02
én nagyon kiváncsi lennék,magával ragadott a történet! :)
2009-05-17 20:29:12
Ha kiváncsiak vagytok a folytatásra jelezétek:)