Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Ahin
Alkotások száma: 14
Regisztrált: 2007-05-09
Belépett: 2009-12-12
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Novellák (13)
-Elbeszélések (1)
Feltöltve: 2008-07-27 00:20:03
Megtekintve: 2329
Mert meg kell tennem
- Szeretlek! – súgom a fülébe, s megcsókolom hosszan, szenvedélyesen. Végig simít a combomon, beleremeg a testem érintésébe.

„Aglaia, gyermekem!
Közeleg a vég, érzem minden porcikámban. Tudom, sok bűnöm van, sok mindent a szememre hányhatsz. Nem voltam jó anya, nem tanítottalak tisztességre, s tőlem csak a romlást láttad.
Talán fellélegzel, mert most már nem foglak kényszeríteni a saját sorsomra.
Most lehet, felteszed magadnak a kérdést, szerettelek-e valaha annak ellenére, ahogy veled bántam. S bármenyire fáj ezt mondanom, a válaszom nem. Hidd el, próbálkoztam! Én akartam, hogy jobb életed legyen, mint nekem. De ha rád nézek, a szemembe ordít a múlt, látom, kiröhögnek az istenek.
Hisz szégyenben fogantál, s kínban születtél meg. Ne érts félre, nem téged okollak ezért. Nem te akartad így.
Fiatal voltam, talán épp annyi idős, mint te. Mikor édesanyám meghalt.
A vér szerinti apámat nem ismertem, sose beszéltek róla. De azt megtudtam, hogy a terhessége miatt ment férjhez anyám.
Avador, a nevelőapám sose volt jó ember, mindig éreztette velem, nem tartozok a családba. Sokat ivott, eleinte csak vert engem és a testvéreimet – ők úgy tudom tőle voltak. Aztán egy éjszaka, magához hívott. Éreztem az ital szagát a leheletén. Mikor beléptem, bezárta az ajtót, először azt hittem csak pár új folttal fogok gazdagodni.
- Ha már anyád nincs, akkor megteszed te is.
Még ma is beleborzongok, ha erre gondolok. Remélem, érted ennyiből is, nem akarom a teljes emléket felidézni.
Hónapokig be voltam zárva, nem engedett ki az utcára. De legalább a kicsiket nem bántotta.
Minden nap, minden éjjel rettegtem. Máig se értem anyám, miként tudta elviselni. Azon se csodálkoznék, ha az ő keze lenne korai eltávozásában.
Egy nap kieresztett a piacra vásárolni, az volt életem legboldogabb napja. Sose örültem annyira a friss levegőnek, a tömegnek, a kiabáló kofáknak. És akkor pillantottam meg Canten Gronodot.
Először csak a csábító, fülbemászó dallamot hallottam. Ez vezetett el hozzá.
Egy ház falának támasztotta a hátát, és lehunyt szemmel pengette a gitárt. Nem törődött semmivel, pedig körbe állták az emberek. Nem nézett fel a lehulló érmék zajára, mintha lelke a zenével együtt szállt volna.
Távolról figyeltem, bár tudtam sietnem kell, különben e csekély szabadságomnak is vége szakad. Nem tudom, mikor kapcsolódott össze a tekintetünk, de én teljesen elvesztem mélybarna szemében.
Még ma is látom, ha lehunyom a szemem és a mosolya is kísért az utolsó percig.
Aznap elhagytam vele együtt a várost, s neki adtam a szívem és a testem. Egy hírtelen fellángoló szerelemért cserbenhagytam a testvéreim. Magukra hagytam őket a perverz, részeges „apjukkal”. Máig remélem, hogy a húgaim nem követték a sorsom.
Néhány boldog hónapot töltöttem Cantennel, majd elhagyott – mielőtt elmondhattam volna neki, hogy terhes vagyok. Egyedül találtam magam a Kereskedő Hercegségben.
Aztán megszülettél, fájdalmak között egy bűzös sikátorban. A többit már tudod.
Ők tettek azzá, akinek te megismertél. Szajhának, aki mindenkit jobban szeret a lányánál. Nővé, akinek nincs jövője.
Nem kérek bocsánatot, nincs értelme, tudom, őrökké gyűlölni fogsz. De remélem, teljesíted végakaratomat, egy haldokló utolsó kívánságát.
Csak akkor nyugodhatok békében, ha a te kezed küldi utánam Avadort és Cantent. És amíg ezt meg nem teszed az emlékem soha nem fog nyugton hagyni.
Légy a mi bosszúállónk, csak ők tehetnek mindenről.
Búcsúzóul:
Anyád
Aviona

Be kell valljam, örültem távozásának. Nem sirattam meg, nem gyászoltam. A saját élete lett a végzete, a vérbaj elemésztette.
De az évek során a gyűlölet eluralkodott rajtam. Kis gyermekkoromtól kezdve tudtam, csak Aviona foglalkozását követhetem. Bár még nem éreztem férfi ölelését, nem egy aktust láttam már. Volt ki azért fizetet, hogy végig nézem, majd végül engem mocskoljon be.
Nem csak magát árulta, a szolgáltatásai között én is szerepeltem. Aki fiatal szájra vágyott, vagy bármi más perverziója volt, – ami nem járt a szüzességem elvesztésével, ezt későbbre tartogatta – az nálunk jó helyre talált.
Nem egyszer láttam sírva, dühöngve álomba merülni. Hol engem szidott, vagy azt, aki megnemzett, mikor Avadort, mikor Cantent. S egy idő után rájöttem, anyám nem ilyen lenne, ha ők nem tették volna tönkre. Néha elábrándoztam, milyen lehet szerető családban élni. Átkoztam e két férfit, mert megfosztottak ettől.
Tizenhárom évesen csak a bosszú éltetett, szabadságom a vérükkel akartam megpecsételni.
A nevelő apját könnyen megtaláltam, ott volt ahol hagyta. Napokig figyeltem, ahogy hájas testét –a bőre sárgás színt kezdett felvenni - ide-oda mozgatja. Egyedül élt, a gyermekei rég elhagyták.
Alig mozdult ki, szinte begubózott.
Egy éjszaka, mikor a ház körül sétáltam, egy lány segély kérését véltem hallani; több nem kellet. Azonnal cselekedtem.
Az ajtó nyitva állt, szinte hívogatott. Bent valami förtelem fogadott, anyám kéjbarlangja is otthonosabban festett annál a lyuknál. Poharak, tányérok, ételmaradványok borították a padlót, a penész a dísznövények szerepét vette fel. Az alkohol bűze keveredett, a rothadáséval, az émelygés kerülgetett. A fertő tapinthatóvá vált. Ott, akkor hálát adtam az isteneknek, hogy nem ide születtem.
Pillanatnyi kábulatomból egy újabb elfojtott sikoly vert fel. Mutatta az utat a szoba felé. Nem tudom hol akadt a kés a kezeim közé, de ott volt.
Egy vékony résen át láttam be: minden ablak be volt szögezve, csupán néhány gyertya fénye adott világosságot. A helyiségben egy asztal, két szék, egy éjjeli edény, és természetesen a fekhely talált menedéket.
Az ágyon egy tőlem fiatalabb, falfehér, meztelen lány hasalt. A kezeit, a lábait erőszakkal kötötték ki, s a bal bokáján egy lánc csörgött, ami az egyik sarokból indult – nem juthatott ki. Felette a megöregedett házigazda feküdt, és élvezkedett áldozata betömött száján felhangzó erőtlen sikolyokon, vonagló, menekülni akaró testén.
Kielégülését még egy harmadik szodómia segítette elő, egy fájdalmas utat választott.
Ha kételkedtem is a bosszú jogosságában ez a látvány mindent megmagyarázott. Nem hallotta léptem, csak az utolsó percben látta meg az arcom. A kés az egyik vállától a másikig választotta szét a bőrét. A vöröses-zöld vére beszennyezte a kezem.
A vérbosszú könnyebbik fele lezárult.
A lányon már nem lehetett segíteni, félholt volt már. Az apró sebei teljesen elfertőződtek, megfosztottam a szenvedéstől, mást nem tehettem.
Ezek után a Szentföldre mentem, már itt ismertem meg Incesto Acosot, a sötét dalnokot. Mindig is imádtam a gitár hangját, és ő megmutatta miként bánjak vele. Tehetségesnek tartott, kiválasztottnak. Tanított és tartotta bennem a reményt, ha valami nehezen ment bíztatott.
Számos szép emlék kötődik hozzá, s az idő teljesen összekuszálódott bennem. Öt év sok idő, ma már szinte nem emlékszem arra, mikor lett a mesterből szerető.
Nem kapkodta el, nem kislányként tett nővé. Megvárta még felnövök, s addig meg bolondított.
Ostoba voltam, oly sok mindent nem vettem észre. Vagy nem akartam észre venni?
Incesto húsz évvel idősebb nálam, s annyian mondták már, mennyire hasonlítunk. S ő is említett egy régi szeretőjét, akit eszébe juttatok. De a szerelem, a féltékenység elvette az eszem.
Néhány napja még úgy gondoltam, életem legszebb napja lesz az esküvőm, de rémálommá vált. Csupán egy szót kellet, meghalljak, egy nevet.
Canten Gronod…
Nem tudom, ki hívta így a kedvesem, nem számít…
Hallom, amint az eső csepereg az ablakon. Ropog a tűz a kandallóban.
A férjem most száll ki a dézsából. Rám mosolyog, s nevetve magához int.
- Szeretlek! – súgom a fülébe, s megcsókolom hosszan szenvedélyesen. Végig simít a combomon, beleremeg a testem érintésébe. Szinte kicsúszik a ramiera a tenyeremből, de tudom ennek így kell lennie! Meg kell tennem!
Sötét van, gyors leszek!
Az éles penge szinte hangtalanul sújt le.
Érzem a friss vér illatát, melegét.
- Bocsáss meg – suttogom a sötétbe, és lassan remegő kézzel ott hagyom.
Alig látok, könny borítja szemem.
Bárcsak ne találkoztunk volna…

Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!
2008-09-13 23:18:38
EGy újabb remek alkotás :D
2008-08-05 15:02:54
Igyekeztem kiteni magamért. Ha másoknak is enyire tetszik akkor sikerült is.
Köszönöm, hogy írtál, jól esik:)