A nagy égi udvaron söpröget a Nap,
a kopó fakult Hold is lapátra akad.
Szél szárnyán suhanó apró felhők hada,
mint gyerek a játszótéren, még maradna.
A Nap seprűjét lebbentve sziszegi: hess haza.

Miközben nézem ezt az égi nagytakarítást,
az arany és a türkizkék színek harmóniáját,
egy kávéscsésze ily díszítésű képe lebeg elém.
Fülére finom-kezed fonódik,
szemem fénye feszülő lángvörös blúzodba ivódik.
Résnyire nyíló ajkad, érinti a csésze nemesfém pereme,
rám vetül smaragdszemed vágyón-csillogó tekintete.
Míg Te merengő-mosollyal hallgatod az álmom s a bókom,
átölellek, és az aranyfátyol alatt iszom kávé-ízű csókod.