Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Novalis
Alkotások száma: 23
Regisztrált: 2007-04-26
Belépett: 2008-08-11
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Gyermekrovat (Mesék) (1)
-Novellák (1)
-Egyéb prózai alkotások (3)
-Gyermekrovat (Versek) (1)
-Versek (13)
Műfordítások
-Dalszövegek (2)
-Versek (2)
Feltöltve: 2007-04-29 20:51:08
Megtekintve: 1924
A gyermekkor vége
Valamit, valamikor elrontottunk. De nagyon. Oly régen volt... de igaz, bármennyire el szeretnénk felejteni azt a bukást, azt az ősi hazugságot. Össze vagyunk kötve őseinkkel, a vérünk zuhatagában ezer nemzedék kísértetárnya. Ó nem, korántsem szabadultak meg, nem jutottak be valami elképzelt mennyországba, vagy éppen pokolba - ott lapulnak félve, szorongva, szenvedve és sírva tudatunk - vagy tudattalanunk - mélyén. Várnak, fásultan várnak. Mibelénk vetik maradék reményüket, hogy felszabadítjuk őket néma és időtlen rabságukból, megértve és megvilágítva és feloldva az Őshazugság Kígyójának tompaságból és kábulatból szőtt láncait.
Valamit, valamikor, valaki elrontott. Egy romlatlan, tiszta tekintetű, ártatlan kisgyerek felnőtté lett. Egy kisgyerek - a magasztos Istenek legféltettebb teremtménye - aki a csillagok táncát, a patakok énekét, a virágok néma beszédét, a szél zúgását, az eső szimfóniáját s a természet ezerarcú - és nyelvű lényét magában érezte, értette és becsülte, - egyszercsak felnőtt és megöregedett és megkeseredett. Elfelejtette barátait, és a lényeget, amelynek ismerete nélkül az út, ez az ismeretlen célú, hosszú vándorlás csak lefelé, a mélybe vezethet.
S hogy mi a lényeg? A teljes létezés alapja? Azt mondta a róka a kis hercegnek: jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán fontos, az a szemnek láthatatlan. Eljön majd az idő - tán nem is sokára, hogy a Nap kialszik az égen, s az éjszakákat már nem teszik barátságosabbá a Hold s a csillagok halvány fényei, s akkor mi lesz velünk? Ha a lelkünkben nem tudjuk meglátni a belső Nap ragyogását, nem tárulnak fel a belső végtelen hatalmas távlatai, akkor vakon, süketen hullunk bele a fekete éjszakába.
Ami igazán fontos, az a szemnek láthatatlan. Varázsköd borul a világra, s nem látunk a dolgok felszíne mögé. A világ képe, amit érzékeinkkel látunk, hallunk, tapintunk - szimbólum csupán. Az Őshazugság varázslata százmillió apró részre törte szét a létet. A lét egysége, minden lény egysége, a korszakok mélyéről zengő igazság, mely szerint nincs más, csak Brahman s ha valami egyéb lenni látszik, délibáb az tompa tudatunk egén: mindezek elfelejtődtek, eltemetődtek.
A kisgyerek felnőtt és megöregedett s bár megfáradt nagyon, mégis sokat tanult. A húsába, a vérébe égetődtek be az évezredek örömei és szenvedései. Átélte a háborúk iszonyatát, megdöbbent az ember törpeségén, kegyetlenségén és gyilkos ösztönein, mohó egoizmusán, gőgjén és mélybezuhanásán. De látta Buddhát, Lao-cét, Jézus Krisztust, szívébe markoltak Bach, Beethoven dallamai, a költők sóvárgása az elveszett gyermekkor után.
Egy olyan korban élünk, melynél mélyebbre süllyedni már nem szabad. Az Őshazugság erői uralni látszanak a világot. Azon vannak, hogy az emberrel elhitessék: jó úton halad, hatalmas távlatok nyíltak meg előtte, eszével leigázhatja a természetet, legyőzheti a teret és az időt s végül a halált is. Gyanús ez a nagy lihegés, ez a féktelen öntömjénezés. Igen, a diktátorok öndicsérete mindig akkor a leggátlástalanabb, amikor már érzik a vesztüket. Amikor már tönkretették országukat, megmérgezték a folyókat, a levegőt, kivágták az erdőket, gépies automatákká tették alattvalóikat, megbecstelenítették a templomokat...
A kisgyerek, aki felnőtt s aki belefáradt ebbe a világba, most zavarban van. Egy mocsoktengerben él, mocsok árad rá mindenfelől, aljasság, képmutatás, farizeusság. "Minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg vagyok elégedve"- a nyálcsorgató, bárgyú mosolyú happy-idióták miatyánkja. A televízió show-műsoraiban tapsoló alvajárók coca-cola álma. Ez a szép új világ kezdete? Inkább a halál.
Kártyavárként fog hamarosan összeomlani ez az egész civilizáció, a hazugság katedrálisa, ha elfelejtjük és megtagadjuk a róka üzenetét: jól csak a szívével lát az ember, s ami igazán fontos, az a szemnek láthatatlan. Tudom, nehéz és szinte teljesíthetetlennek látszó feladat. Kigúnyolják, lenézik és megvetik azt az embert, aki nem áll be a sorba, aki javíthatatlan álmodozó, aki még hisz valamiben. Nem a vagyonban, nem a pénz minden erkölcsöt elfelejtető mágikus hatalmában, nem a technika istenítésében, hanem abban a kisgyerekben, aki valaha volt, s akivé végül újra lennie kell: nem elfelejtve persze a felnőttség tisztító tudását.
Mert csak így oldhatjuk fel régi vétkünk következményeit, így szabadíthatjuk meg a bennünk raboskodó ősöket, s így gyújthatjuk fel szívünk ragyogó napját.
A kisgyerek felnőtt, de gyermekké lehet újra. De ugyanúgy válhat vakká és süketté egy fénytelen éjszaka örökkévalóságában. Csak rajtunk múlik, melyik sorsot szánjuk neki.
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!